Már tizedik alkalommal szervezte a Hradby Samoty fesztivált egy lelkes és értő szlovák csapat, mi sajnos csak első ízben tettük tiszteletünket az eseményen. A korábbi években már a Sturmast, tudomásom szerint a Larrnakh és az Entrópia Architektúra is járt már náluk, talán ezzel némiképpen a rendezvény stílusának kontúrjai is belőhetőek. A kísérleti elektronikától a neofolkon keresztül a sötétebb hullámokig terjed merítésük - mindez jó ízléssel és komoly - a képőművészetekre is fogékony - hozzáállással.
Számunkra sem maradt közömbös a pandémia negatív ereje, szeretett zenészünk, Matt Howden kénytelen volt távol maradni, nem közömbös az sem, hogy a Laibach-projekt ritkaságszámba menő fellépése is betegség miatt maradt el. Talán ezzel kapcsolatos, vagy egyéb személyes problémáink együtthatója, de egyetlen napra utaztunk a Vág völgyébe. A szervezők utaztatják a fesztivált, kastélyok és várak fogadják be a zenészeket és a közönséget évről-évre. Ezúttal Moravany nad Váhom kastélya adta a remek miliőt. A renováció nyomai már láthatóak, de alapvetően egy kopott monumentumról van szó; számomra ez nem hátrány, inkább pozitívumnak számított. A frissen bádogolt torony egykori őse pl. a fűben heverve önmagába roskadva izgalmas látvány.
Érkezésünk öt perccel a Massola színpadra lépése előtt történt, kicsit ziláltan álltunk így bő három óra kocsizás után a szabadtéri helyszín előtt. Az idegek tovább borzolásában a Massola igazán tehetséges szabadjazz-grind cseh triója egy remek lehetőség. Az alt szaxofon röfögése, a dobok grindcore alapja és az elektronikus kásazaj együtthatójaként némi struktúrát mégis össze éreztem fésülni: izgalmas felütésként éltem meg ezt a dupla fertályórát.
Rohanás át a kastély pincéjébe! Egyetlen kritikaként jegyezném meg, hogy nagyon nem jó, ha abban a pillanatban kezd a következő zenekar, amikor az előző abbahagyta. A ráhangolódás elmarad, belezuhansz egy új produkcióba az eleje nélkül - ez a zenész és a közönség számára sem ideális. Flott beengedés, kiváló campinghely, kedves, barátságos emberek - csupa pozitív benyomás a Hradby Samotyról, kivéve ezt az egyet.
A Vysehrád egyemberes produkció - ilyenből szép számmal akadt a fellépők között - leginkább a dark ambient, a martial, az ipari zajok valamint black metal sűrű, mély keveréke. "A Vyšehrad által feldolgozott témák az emberiség őstörténetére, a nemzetek eredetére, az emberi élet és lélek ellentmondásos aspektusaira, különböző vélt történelmi eseményekre vonatkoznak." Mindenképpen szerencsés volt tehát, hogy a kastély pincéje adja a helyét ennek szintén rövid, de annál tömörebb hangfolyamnak.
A prágai történelmi városrészből hozott útravaló a fellépésen improvizatív elemekkel úzott magára fekete lovagi köntöst, több ízben a harci ütemekkel szólítva meg közönségét.
Hazánkat az Entrópia Architektúra képviselte, kicsit fájlalom, hogy még világosban; hét órakor léptek színpadra. Az ötven perces produkció bőven tartogatott számomra is meglepetést, kaptam hideget-meleget. Mindenekelőtt a jeges személyében végre élőben is hallhattam a kiváló debütáló klipet, számomra most ez volt a csúcspontja a produkciónak. Egr helyében Gábor állt a bőgőnél, én azt remélem, hogy visszatér még az az idő, hogy hatan állnak majd a színpadon, nem végleges a távozás. Friss élményként hatott az új szerzemények befűzésével a koncert, együtt ez a dalcsokor szilárdan áll a helyén, mindezt látványosan támasztotta alá a közönség növekvő száma és lelkesedése. A torokhangokat több szerzeményben a fémzenéből merített kántáló-visító etápok színesítették, egy helyütt konkrét refrénként is alkalmazva. Ez nem az én zsánerem. A metál irányvonal volt már kitérőként erősödő az Entrópiánál, remélem ez is egy időszaki kísérlet a poszt industrial besarazott ösvényén.
Ha valamivel ízlésesen lehetett folytatni a hangulatot, akkor az a Nemuer pagan-folk zenekara. Az általuk emlegetett hatások (Dead Can Dance, Wardruna, Hans Zimmer) mellett olyan számomra ritkán előidézett érzések törtek felszínre, mint amit például a Forndom koncertjének hallgatása alatt éltem meg. A Nemuer kerüli a hatásvadászatot, mégis ízléses színpadképpel állt fel, zenészei pedig tökéletesen összeszokott profi műsort adtak - le a kalappal előttük! Megdöbbenve láttam, hogy jártak már Magyarországon, sajnos én erről lemaradtam.
A Hospital Brut koncertét is szívesen megnéztem volna, ott azonban hosszasan kábeleket dugdostak, valami nem állt össze időben képletté, eluntam a várakozást.
Az idei Hradby Samoty zárókoncerjeként (számomra) a Phragmentset hallgattam végig. Immár teljes sötétségben, vetítéssel kiegészítve egy hamisítatlan dark ambient hangzuhatagba merülhettem el, a pozsonyi zenész majdnem húszesztendős pályafutása szavatolta a minőséget. Vélhetően Matej Gyarfas számára a kollaborációkban való részvétel is fontos kifejezési eszköz, ami színesíti a pályafutást. Ezúttal az alapmederben úszott a hajó, kellemes éjszakai túraként.
Mindazoknak, akik nem jártak még a Hradby Samoty-n, ajánlom, hogy tegyenek próbát vele. Barátságos légkör, a nyugati ópiumszag üdítő hiánya, csupa pozitívum jellemzi ezt a régiónkban rangosnak nevezhető szlovákiai fesztivált. A fotókat egy vacak mobiltelefonnal készítettem, számos komoly géppel fotózó kollégát láttam, érdemes felkutatni az idei dokumentációt.
