Novalis | biográfia

"Még nagyon fiatal ember, karcsú termetű, finom arcú, fekete szemében csodálatos kifejezéssel, amikor tűzzel, leírhatatlanul sok tűzzel beszél valami szépről... A filozófia tanulmányozása megadta neki a buja könnyedséget, hogy szép filozófiai gondolatokat tudjon alkotni; nem az igaz lényeges számára, hanem a szép - egy este vad tűzzel adta elő nekem azt a véleményét, hogy a világon nincs semmi rossz, s hogy minden ismét az aranykorhoz közeledik. Sohasem láttam még így az ifjúság derűjét... Nagyon vidám, nagyon puha, és most még minden formát felvesz, amit ráerőltetnek... Sejteni lehet benne azt, ami a jó, talán a nagy lírai költőt teszi: az eredeti és szép érzésmódot és fogékonyságot az érzelem minden árnyalata iránt."- írja Schlegel egyik levelében a 18 éves Novalisról.

1772. május 2-án látott napvilágot, a thüringiai Oberwiederstedtben, Friedrich von Hardenberg néven, elszegényedett pietista szellemű, nemesi származású család sarjaként.
1790-1791 között a jénai egyetemen filozófiát tanul, itt alakul ki a "kora" német romantikusok köre, akik 1798-tól a berlini Athenaeum című folyóiraton dolgoznak. Szintén jénai évei alatt ismerkedett meg Schillerrel, akinek személye és poétikáj az erény, jóság, igazság és humanitás példaképét jelenti számára. Persze Schiller iránti rajongása is idealizált, hiszen a Novalisra jellemző feltétel nélküli tisztelet, szeretet és hit csak egy idealizált képben teljesülhet be. Tanulmányait Lipcsében majd Wittenbergben joghallgatóként folytatja. Később példaképévé Goethe válik.
1795-ben eljegyzi szerelmét, az ekkor mindössze 13 éves leányt, Sophie von Kühnt. Azonban két évvel később az oltár helyett, a sírhoz kell kísérnie kedvesét; Sophie koporsófedelének lezárása addigi életének lezárását is jelenti. A lány iránti rajongása több földi szerelemnél, már-már vallásos áhitatnak tekinthető, védangyalát látja benne. Novalis intenzív sűrítettséggel él és érez, felfokozott érzékenységgel szív magába minden élményt, szenvedélyes érdeklődéssel igyekszik az emberi tudás mélyére ásni. Ifjú lelkében minden feltétlen, korlátlan és végletes; fenntartás nélküli rajongással adja át magát az érzelmeknek, eszméknek és ideáknak. Sophie iránti szerelme is ilyen. Lobog benne a szerelem ideája iránti imádat, a magasztos érzés utáni vágy. Nem is igazán a lányt szereti, hanem az általa megtestesített szerelem-eszmét. Így elvesztése mélyen lelkébe mar, összetörnek álmai. Érzéseiről így ír naplójában: "Úgy szerettem a földet, úgy örültem a kedves jeleneteknek, amelyeknek elébe néztem." Elhatározza hát, hogy szerelme után hal. Ez nem öngyilkosságot jelent, hanem lelkileg előidézett fiatalkori halált, melyre tudatosan készül. Azonban nem fordul el teljesen a világtól, hanem szellemének művelésére, képességei, egyénisége kibontakoztatására koncentrál. A szabadság teljes érzésében, boldogan akar érkezni Sophie-jához: "Vidáman akarok meghalni, mint egy fiatal költő." Ez a sordöntő esemény válik fő műve, a Himnuszok az éjszakához (Hymen an die Nacht, 1800) című versciklus ihletőjévé.
1797-től 1799-ig a freibergi bányászati akadémián folytat geológiai tanulmányokat, ahol természettudományos érdeklődését igyekszik kielégíteni,1799-ben a weissenfelsi sóbánya tisztviselője lesz. Különös, hogy a romantikus életérzés legtisztább képviselője a költészetet mennyire nem tartotta fontosnak a gyakorlati éltben való tevékenységhez képest. Az 1798-ból származó regénytöredékében, A saisi inasokban (Die Lehrlinge zu Sais) mégis megmutatkozik, hogy a költészet és a gyakorlati élet milyen szoros kölcsönhatásban áll egymással. Erősen természettudományos mű, mégsem a tudomány egzakt módján szól az olvasóhoz, hanem a fichtei filozófia elvont-spekulatív útján. Így születik megy egy misztikus-romantikus, érzelmi elemeket gazdagon felvonultató természetfilozófia, melyben megjelennek a természet organikus egységéről, a természet és a szellem azonosságáról alkotott gondolatok. Novalis világszemléletét "mágikus idealizmus"-nak nevezi, ez a tudást a hittel, a hitet a csodatevő akarattal, az akaratot a mágikus erejű gondolkodóképességgel azonosítja, melyben az Én jut hatalomra a testi-anyagi külső világ fölött. Ezeket juttatja kifejezésre töredékeiben, melyekben csapongó, rapszodikus gondolatai egy nehezen megfogható halmazzá válnak.
Vallásos szemlélete is az idealizmus tükrében formálódik; aranykorként tekint a középkor varázsos világára, amikor még minden egy osztatlan egész volt, ezt az egységet keresi a vallásban is, egy a középkorihoz hasonló szellemi egységet. Ezt írja meg A kereszténység vagy Európa című 1799-es (Die Christenheit oder Europa) tanulmányában. Művét Schlegel és Goethe kézirat formájában olvassa, tanácsukra nem jelenteti meg. Művében a középkori Európa egyetlen egységes országként jelenik meg, ahol egyetlen király volt (a pápa), s a kereszténységben boldogan összeforrtak a népek. Az egység megbomlásáért a reformációt vonja felelősségre, s egy új, közelgő aranykort hirdet melyben újfent az egység lesz az úr. Műve a romantikus katolizálási hullám előfutára. Novalis szerint csak úgy juthatunk el a vallástól a mitológiához, ha a befelé vezető utat egy-egy kifelé vezető út követ: "Az első lépés a saját magunkba vetett pillantás. [...] Aki itt megáll, az csak az út feléig jutott. A második lépésnek hatékony kifelé irányuló pillantásnak [...] kell lennie."
Szintén a középkor aranykorába röpít minket vissza Heinrich von Ofterdingen című töredék regénye is, mely azzal a nemes céllal íródik, hogy a "költészet apoteózisa" legyen. Novalis szerint a költő különös hatalommal bír: "Vádolják a költőket hogy túloznak... de én úgy érzem, hogy még távolról sem túloznak eléggé, nem tudják milyen erőkkel rendelkeznek, milyen világokon uralkodhatnak."
Megteremti a német romantika jelképét a "kék virágot", melynek színe a tenger és az égbolt határtalanságát és végtelenségét idézi, az el nem érhető messzeséget, melybe a csillapíthatatlan vágyakozás tekint, a virág pedig a természet és a szépség sejtelmes egységét testesíti meg, így lesz "az elvágyakozás céltalan céljának látomása". Mindazon gondolatok melyek a töredékekben szétszórtan hevernek, összpontosulnak e műben, így lesz Novalis mágikus-misztikus világnézetének hírnökévé.
1801. március 25-én, tervei szerint fiatalon, 29 éves korában tüdőbajban kedvese után hal.
Jól láthatjuk Novalis a legmélyebb, legtisztább és legköltőibb kifejezője a romantikus életérzésnek, csupán az ő művei alapján rekonstruálhatnánk a teljes német romantikát.

Soraimat legismertebb idézetével zárnám:
„A világot romantizálni kell. Így találjuk meg ismét az eredeti értelmét. Ha a közönségesnek magasabb értelmet, a megszokottnak titokzatos külsőt, az ismertnek az ismeretlen méltóságát, a végesnek a végtelen látszatát kölcsönzöm, romantizálom azt."

Felhasznált irodalom:
Halász Előd: A német irodalom története II. kötet (Gondolat 1971)
Horváth Károly: A romantika (Gondolat 1978)

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2012. 11. 28. - 17:43 | © szerzőség: Gigi