Mera Luna 2014

2014. augusztus 09-10-én 14. alkalommal kerül megrendezésre Hildesheim repterén a Mera Luna fesztivál. Az idei fellépők közül sokan már 2000-ben is megtalálhatóak voltak a line up-ban, míg mások régi visszatérők, de találunk olyan neveket is a listában, akik különleges csemegének bizonyulnak idén augusztusban.

A tavalyi két nap a 25000 látogatónak köszönhetően teltházzal zárult, s a fenti előadók neveit ízlelgetve élek a gyanúperrel, hogy idén sem lesz ez másként. A Mera Luna fesztivált nem csak a közel 37 hazai és nemzetközi zenekar teszi vonzóvá 2014-ben is, az évek során a szcéna fontos találkozóhelyévé nőtte ki magát. S hogy kik miatt érdemes útra kerekedni, útitársakra vadászni vagy éppen autósként utazási lehetőséget ajánlani?

Például fellép majd a vadonatúj, ám félreérthetetlen hangzású, ebm-pop albummal visszatérő And One, akik mindig garantálják a legnagyobb bulikat, ez most sem lesz másképp. Velünk lesz a súlyos agyvérzésből és az azt követő kómából felépült Stefan Ackermann is, hogy megmutassa, a Das Ich koncertek is maradtak ugyanolyan szuperintenzívek. Ha már jó buliknál tartunk, ismét lesz Covenant is, akik élőben felérnek egy psychotrip-pel, úgy adagolják a future pop – ambient – industrial – trip hop – drum’n’bass keverékét.

A szintipop kedvelői boldogok lesznek ezen a hétvégén, muzsikál nekik a fő felállásban nem, de zeneileg állandóan változó De/Vision, a két fiú fülbemászó dallamaival és kifinomult szövegeivel mindig nagy öröm élőben is együtt rezegni. Future popba hajlik a nemrégiben visszatérő Neuroticfish zenéje, némi industrial beütéssel. Az ütemes, intenzív számok között sok nagy partislágert találunk, melyekre ezúttal is hatalmas tombolás várható. E két bandán kívül nagy siker várható a Solitary Experiments és a Chrom fellépésein is, az érzelmekkel kevert EBM-ütemek minden bizonnyal alaposan áthatják majd a közönséget.

A keményebb hangzás szerelmesei sem szomorkodnak majd, dimanitként robban például majd a színpadon a 20 éves Hocico, a modern ipari zene, az aggrotech mexikói nagykövetei. Erk Aicrag másik projektje, a Rabia Sorda sem okoz majd csalódást, fülbemászó dalaikkal beindítják majd a jól ismert darálót a közönségben. Ugyanerre számíthatunk az Andy LaPlegua nevével fémjelzett Combichrist koncertjén is, ördögi grimaszok, eszelős zúzás, energikus előadásmód – garantálva! Csakúgy Pontus és Stefan színpadra lépésekor, hiszen a Spetsnaz olyan tökéletesen hozza az old school EBM hangzást, hogy képtelenség higgadtan ácsorogni őket hallgatva. Nyugalomban egész biztosan nem lesz részünk az [X]-RX-nek kiszabott idő alatt sem, bár ők az ellenpólust képviselik, az ipari dance és rave vonalán. Az extázis garantált, fogvédőket előkészíteni!

De nagy öregekből sem lesz ám hiány, sorban fogják bemutatni a “pályán” eltöltött évek pozitív hatásait. Claus Larsen például már több mint 15 éve provokálja és bűvöli el közönségét a Leather Strip keretein belül. A 3.5 évtizedes múltra visszatekintő Die Krupps alapjaiban folyamatosan őrzi identitását, ám emellett mégis mindig megújul, a fesztiválok legjobb EBM-bulijai általában az övükéi. Az EBM másik úttörője, a DAF sem fog szégyenkezni a koncertje végén, sajátos hangzásukkal az ipari szívekig menetelnek majd. Végül, de nem utolsósorban visszatér az elektrorock nemzetközi fenegyereke is, a híres és hírhedt extravagáns Marilyn Manson, aki energiáival az ígéretek szerint felrobbantja majd a színpadot. Állunk elébe!

Jegyárak: 2 napos bérlet 89 EUR, napi jegy 49 EUR

Jegyvásárlás: http://www.meraluna.de/de/tickets/

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2014. 07. 23. - 05:42 | © szerzőség: Estee