Nagyon rossz álmok

László Márk 2018-ban diplomázott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció mesterszakán, diplomaprojektje, a „The Boy Who Loved a Ghostclown” című képregény májusban a Szépirodalmi Figyelő gondozásában jelenik meg, a 15. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál alkalmából. A magyarul „A Kisfiú és a Szellembohóc”-ra keresztelt alkotás eredeti oldalai, vázlatai adják majd a kiállítás gerincét. Mellette láthatók lesznek korábbi munkái, a zine fesztiválokról már ismert plakátjai, új printjei és eddig füzeteiben lapuló skiccei.

Esemény itt

Márk születése óta Budapesten él, szabadúszó illusztrátorként dolgozik, számos képregényes projektben vett már részt, például Csepella Olivér kérésére a Nyugat + zombikba is rajzolt tizenhat, fejezetkezdő oldalt. Tavaly megjelent „Punk” című képregénye Szépirodalmi Figyelő-díjban részesült.

A Vince Kiadó és a Klauzál13 Könyvesbolt és Kortárs Galéria szeretettel vár mindenkit „Nagyon rossz álmok” című kiállításának megnyitójára, amely a 15. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál programja. A megnyitó május 10-én, 18 órakor kezdődik, köszöntőbeszédet mond Szép Eszter, képregénykutató, kritikus. A zenét a művész kérésére Dj Zsaru szolgáltatja.

A kiállítás kurátora: Gábriel Nóra

A „Nagyon rossz álmok” 2019. június 22-ig látogatható, nyitvatartási időben.

2019. 04. 12. - 06:06 | © szerzőség: Gothic.hu