Rammstein | Paris

Jonas Akerlund koncertfilmje, a Rammstein: Paris a világhírű német rockbanda 2012 márciusában adott két párizsi koncertjén készült. A Bercey Arénában rendezett fellépésen harminc kamerával forgattak, s nemcsak az előadás alatt, de a főpróbán is dolgoztak, hogy minél tökéletesebb közeli felvételek készülhessenek. A utómunkák sokáig, majdnem négy évig tartottak, a végeredmény pedig egy rendkívül igényes darab, amely radikálisan új módon közelít az érzelmek és az izgalmak képi megjelenítéséhez, és amely életszerűen adja vissza a különleges világú Rammstein-koncert valódi élményét. Az alkotást a 2016-os Cannes-i Filmfesztiválon mutatták be először. Magyországon csak az Uránia Nemzeti Filmszínház vetíti.

A film sötét és látványos tündérmese – írják az alkotók. A Rammstein új magasságokba emelte a rockzene színpadi megjelenését hangzásával és látványvilágával, amely minden érzékünkre hat. Előadásaikat bátran nevezhetjük technikai bűvészmutatványnak. Ugyanakkor a német banda tradicionális történelmi és kulturális elemeket is felhasznál produkcióiban. Az izzadt, kormos, gót göncökben, Grand Guignol figuraként megjelenő Rammstein-tagok bőséggel használtak pirotechnikai effekteket a párizsi koncerten is. Már a zene megszólalása előtt lüktető gőzfelhőbe borult a színpad, a Wollt Ihr das Bett In Flammen sehen című dal alatt tűzlabdák szökkentek az ég felé a gitárokból, miközben az énekes, Till Lindemann malomvitorla szerűen forgó karjaiból is lángok csaptak ki, sőt szájából és orrából is füst szivárgott, ahogy énekelt. A Du hast című dal közben pedig tűzbumerángokat lőtt a közönség fölé.

A minden érzékre ható koncertélményt filmen megragadni majdnem lehetetlen vállalkozás, de Jonas Akerlundnask sikerül. Filmjét nézve olykor azt érezzük, a kamera hetedik bandatagként van jelen a színpadon. A Rammstein: Paris valódi vizuális ínyencség, amely joggal versenyezhet minden idők legjobb koncertfilmjének címéért is.

Jonas Akerlund többszörös Grammy-díjas svéd rendező. Forgatott már dokumentumfilmet a Roxette-ről, Beyonce-tól, Paul McCartney-ról, Madonnáról, és számos világsztárnak készített videoklipeket. A rendező magyar kötődése, hogy egy ideig dobolt a Bathory nevű svéd extrém metál zenekarban, amely Báthory Erzsébetről  vette nevét.

2017. 03. 20. - 04:28 | © szerzőség: Gelka