Könyv

Peer Krisztián: 42
____________________________________________________

„Ott tudtam utoljára írni, Ithakán” – írja Peer Krisztián. Ithaka talán egy hajó neve. A hazajutás visszatérés a nyílt vízre. A klasszikus témák versenyre kelnek, a halál úgy közelít, mintha fel lenne háborodva: ne gondolja senki, hogy a magány a vetélytársa lehet. Előlép a rejtekhelyéről, hogy azt hazudja, sohasem bujkált. De mi értelme újra írni, ha nem térhet vissza, aki a visszatérésnek értelmet ad? Hogy hívni lehessen?

Táncdal
Szemed és füled vagyok erre a világra,
zeném, szemüvegem,
életelixírem,
csodás kompromisszumom.
Neked tetszeni.
Pont szemnek és fülnek azonban használhatatlan.
Hiszen szemem, amerre sejtelek,
a semmibe néz,
és a fülemben vér dobol,
minden egyszerre szól –
ugye vagy valahol, ugye vagy valahol.
Nem látni szeretnék,
Csak látni szeretnélek.

____________________________________________________