1919 : The Complete Collection

- Piros cseresznye és síró farkasok -

Ez az angol batcave/deathrock formáció a kultikus státuszú bandák sorait gyarapítja. Nem sok információt lehet tudni a zenekarról még ma sem, amikor az internet segítségével szinte mindent meg lehet találni. Sajnos a lemez borítójában is csak minimális történet és információ szerepel a bandáról. Az viszont biztos, hogy egy 1982-ben megjelent két számos kislemezzel kerültek köztudatba, és még ebben az évben egy másik, szintén két dalt tartalmazó kislemez is kikerült kezeik közül.

Nagylemezük 1984-ben „Machine” címmel jelent meg, mely 6 dalt tartalmazott. Még 1983-ban egy 7” kislemezt dobtak ki, melyen talán a legismertebb daluk, a „Cry Wolf” is helyet kapott. Utoljára még két 12” kislemezt is jelentettek meg 1983-ban, illetve 1984-ben. Ezután eltűnt a banda, fel is oszlott, és az 1919 neve igazi „kult értékűvé” nőtte ki magát. A Cherry Red Records 2001-ben döntött úgy, hogy előássa ezeket a lassan elfeledett lemezeket, és egy cd-n, amolyan teljes gyűjteményként megjelenteti. Valóban, a belső borító tanúsága szerint a lemezen megjelent 18 dal a banda teljes életművét magában foglalja. És hogy milyen maga a zene? Nagyjából a következő előadók stílusa a mérvadó: Alien Sex Fiend, Joy Division, Bauhaus, Killing Joke, Christian Death. Tehát a ’80-as évek Angliájában akkor oly nagy népszerűségnek örvendő post punk bandák szellemiségéből csemegézget az 1919. Általában az egyszerű punk alapokat végzetesen sötét gitárhangzással fejelik meg, erre egy baljóslatú férfiének érkezik, a kor zenei követelményeinek megfelelően. Az egyszerű, hideg hangzásnak köszönhetően nem ez a legkellemesebb muzsika mellyel eddig találkoztam, azonban több mint 24 év után is időtállónak bizonyuló dallamok ezek. Főleg mostanában jó pár mai banda visszaás a gothic zene gyökereihez, ezért több ehhez hasonló megoldással bíró albumot lehetett felfedezni az utóbbi pár évben. Aki nem riad meg az első pár dal poros hangzásától, az a későbbiekben nagyon jó témákat hallhat ezen a korongon.
Igazából minden szerzeménynek megvan a maga varázsa, némelyikben csodálatos gitárjáték is hallható, melyek kitűnnek az egyszerű hangzás ellenére is. Pár jobb nóta a sok közül: „After The Fall”, „Repulsion”, „Tear Down These Walls”, „Alien”, „The Scream, Slave”, „Cry Wolf”, „Dream”, „Midas Touch”… Ez utóbbiban szaxofon hangja is hozzájárul a beteg atmoszféra megteremtéséhez.
Azt hiszem, aki a gothic zene őseit akarja felfedezni, annak ez az életművet összefoglaló kiadvány nélkülözhetetlen.
 

(10/8)  Kiadó: Cherry Red Records


A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2013. 04. 05. - 12:40 | © szerzőség: Őszentsége