Találkozhatunk vele kiállítások fotósaként, ha nem a dj pult mögött áll, jegyet oszt rendezvényeinken, egyfajta mindenes Valovics Tímea, egyesületünk legfiatalabb lelkes tagja.
Szelevényi Gellért: - Az ELTE Ókori nyelvek és kultúrák szakán Asszíriológia szakos hallgatója vagy. Nem mindennapos érdeklődési kör ez, hogyan kerültél kapcsolatba ezzel a kultúrával, mivel foglalkozik ez a tudomány, milyen érdekességeket rejt magában akár a laikus számára is?
Valovics Tímea: - Az első kérdésre a válasz, hogy teljesen véletlenül kerültem a szakra. A tanulmányi elképzeléseim megrendíthetetlenek voltak kiskoromtól kezdve, de a végén mindig teljesen máshogy alakultak a dolgaim. Már nagyjából 4 évesen régész akartam lenni, általános iskolában mindenből jól tanultam, így amikor a továbbtanulásra került sor a rajztanárom azt javasolta menjek művészeti iskolába, a némettanár, hogy német tagozatos gimnáziumba és stb. Annyi minden tetszett, hogy a végén nem igazán tudtam választani, így jelentkeztem és fel is vettek egy közgazdasági szakközépiskolába.
Visszatekintve hasznos volt, de tudtam, hogy nem ez lesz az én pályám. Leérettségiztem, és ragaszkodtam a kiskori álmomhoz, jelentkeztem az ELTÉ-re régészet szakra. Elsőre nem sikerült. Elmentem dolgozni, mellette pedig elkezdtem grafikusnak tanulni, és újraérettségiztem, hogy az amúgy is ötös vizsgát javítsam, jobb százalékok kellettek történelemből. Másodjára már bejelöltem az egyiptológiát is alternatívaként. A régészetre megint nem kerültem be, de elkezdtem egyiptológiára járni. Voltak olyan alapozó tárgyak, pl. közel-keleti vallástörténet, művészettörténet, amin megismertették többek közt a mezopotámiai kultúrát, és az első fél évem alatt ki is derült, hogy át fogok jelentkezni asszíriológiára, teljesen beleszerettem. Tanultam a közép egyiptomi és a kopt nyelvet, de közben már az akkáddal is elkezdtem ismerkedni. Az egyiptológiát el is hagytam egy év után. Közben bekerültem régészet és iranisztika szakra is, de őszintén, a mezopotámiai kultúrát nálam nem múlta felül egyik sem, nem mellesleg ezen a szakon is tanulok régészetet, az iranisztika részéről pedig perzsa kultúrát, vagy épp óperzsa nyelvet. Tehát minden mást ez váltott fel, 2010 óta.
Megpróbálom leírni ezt a tudományterületet, de nincs egyszerű dolgom. A történelem órákon mindenki hallott arról, hogy pl. volt egy Babilon nevű hely, ahol Hammurapi készíttetett egy törvényoszlopot, vagy mindenki hallott Bábel tornyáról. Ezen kívül szinte csak durva féligazságokat hallani úgymond a hétköznapokban. Én úgy tekintek az ókori Közel-Keletre, mint a kultúra bölcsőjére. Nemcsak, hogy itt kezdték el az állatok és pl. a gabona domesztikációját, de az írás kialakulását is ide kötik, vagy épp az első igazi városok már legalább 8000 évvel ezelőtt megjelentek ezeken a területeken. Ez persze még az őstörténet része. Engem inkább a birodalmi kultúrák érdekelnek, amik felváltva egymást születtek és visszaszorultak, de hatalmas kulturális hatást gyakorolnak, mondhatjuk a mai napig. Leginkább az asszíriológia a sumerokkal és akkádokkal, mint népekkel foglalkozik, és ezek kultúráival. A sumeroknál nem létezett egységes birodalom, inkább önálló városok kisebb-nagyobb politikai befolyással léteztek egymás mellett. Kutatásukra külön szakág alakult ki, a sumerológia. Meg kell valljam, az egész világon nem sok ember mondhatja, hogy sumerológus, és nehéz is bekerülni ebbe a tudóskörbe, ami nem véletlen, mert rendkívül nehezen kutatható terület.
Babilónia és az Asszír Birodalom tett rám igazán nagy hatást. Az istenképzetek, az irodalom (aminek egy része a sumer hagyományokra épül), a démonok világa, a halálképzetük, a művészet… Pl. engem, mint laikust a mágia világa, az ómenszövegek, az alvilági szövegek, az írásuk fogott meg. Aki ezeket tanulja, nem hiszem, hogy tagadná, mennyire el tudja varázsolni az embert. Viszont a tanulmányok is csak kisebb szeleteket tudnak bemutatni az egészből.
A laikusoknak talán leginkább azt rejtheti, ha egy kis betekintést nyer ebbe a tudományba, hogy teljesen megdöbbentő, mennyire mást képzelünk az egészről. Felsejlik, hogy itt hatalmas kultúrák voltak, amiről az európai emberek alig tudnak. Mielőtt a görögök elhozták volna azt a kultúrát, ami nagy hatást tett Európára, addig az akkádok már iskolában taníttatták az írnoktanoncokat, már komoly jogi rendszerek működtek, vagy épp az Újasszír Birodalom a Kr. e. 1. évezredben már kb. akkora területet tudhatott magának, mint később a Perzsa Birodalom, ill. Nagy Sándor. Túlzással, de övék volt a fél világ, még az is előfordult, hogy Egyiptom is a fennhatóságuk alá tartozott. Emellett ismerős motívumokra bukkanhatunk, akár ha megpillantunk egy szárnyas géniuszt ábrázoló képet, - bár ennek kutatása sem olyan egyszerű, ahogy azt gondolnánk - de nagyon emlékeztetnek minket az ószövetségi, bibliai géniuszokra, szárnyas lényekre vagy az angyalokra.
Nos, ez a tudományág hemzseg az ilyen és ehhez hasonló érdekességektől, bármilyen kíváncsisággal, szépségszeretettel és tudásvággyal megáldott embert képes megragadni.
- A jelenlegi underground zenei életben is részt veszel, zenéket pakolsz gothic (Nekromantika) és deathrock (Batcave!) esteken, de említhetném a Gépnarancs estet is, amire dekorációval készültél a zene mellett. A fent említett műfajok mostohábbak a 2000-es évektől hazánkban, számodra milyen kihívást jelent ez? Ezen műfajok inkább a 30-as korosztály körében népszerűbbek – Te lényegesen fiatalabb lévén – honnan indult a rétegzenékkel való kapcsolatod?
Kihívást csak annyiban jelent, mennyire lehet továbbítani, akár az én korosztályomba tartozó embereknek. Hogyan lehet megőrizni az értékeit… Bár ez amolyan általános probléma egy tömegkultúrában, ma nem divat szabadon gondolkodni, sajnos. Lehet, hogy pesszimista vagyok e téren, de ha a fiatalok zenei ízlését nézem arányaiban, akkor igencsak háttérbe szorul akár a komolyzene, a jazz vagy más alternatívák. Annyi zenei irányzat van, mégis úgy gondolom, a legtöbb fiatal nem válogat, csak befogad mindent, amibe épp belebotlik.
Szóval az jelenti a kihívást, és elsősorban nem nekem, hanem a különböző bulik szervezőinek, hogy vajon lesz-e még érdeklődés, lesz-e ’újabb’ újhullám, utánpótlás a közönséget nézve? Azért, rengeteg embernek ez jelentette a mentsvárat sok évvel ezelőtt. Személy szerint azt remélem, hogy a mostani kulturális sivárság csak átmeneti időszak, és hogy hamarosan az emberek elkezdenek visszanyúlni a régebbi időszak pozitívumaihoz (végülis nem ritka, hogy ez megtörténik), és újabbakat hoznak létre.
Úgy érzem, én szerencsés voltam. Sajnos lemaradtam a 70’-es évekről, sőt a 80’-as évek nagy részéről is, de a szüleimtől elég sok mindent kaptam. Ők is mondhatni alternatív arcok voltak, kis koromban már tudtam, milyen a csövi táska, rókafarokkal az oldalán, ráadásul édesanyám fiatalon szült, szinte együtt nőttünk fel. Még nagyon sok zenét hallgatott. Klipeket vett fel videóra a VH1-ról, aztán elég sokszor együtt énekeltünk és ugráltunk a különböző számokra. Ezek nagyon vegyes zenék voltak. Ovis koromtól kezdve szerettem az olyan zenéket, mint a Metallica, Roxette, Scorpions, Cranberries, Eurythmics, Nena stb… Utána egy ideig nem találtam olyan irányzatot, ami megfogott volna, tizenkét éves lehettem, amikor beleszerettem a nu-metalba elsősorban (Linkin Park, Korn, LimpBizkit), majd olyan zenékbe, mint a Slipknot. Mivel nagyon sokat voltam egyedül, mindig fontosak voltak a zenék, filmek és a könyvek, de ekkorra már szinte éjjel-nappal zene szólt körülöttem. Lelkileg nem volt békés a tizenéves korom – mint sokaknak ilyenkor -, de ez is közrejátszott, hogy folyamatosan keressem a zenében is a fogódzkodókat.
Volt némi kilengésem a deathmetal és black metal felé is, aztán egy pár évre a goth metal volt az egyik nagy szerelmem, de mellette 15-16 évesen elkezdtem Siouxie and theBanshees-t, Sisters of Mercy-t, Pink TurnsBlue-t is hallgatni (hát igen, az internet nagy segítséget nyújtott a tájékozódásban). Tizennégy éves koromtól már házibulikat hoztunk össze, 2004-ben voltam először Szigeten, lejártam néha az akkori Marco Polo-ba, Rémálom a Nyár utcában buliba, de az akkori társasággal inkább a kocsmázás volt a divatban. Ezek az említett alkalmak azért nem voltak túl gyakoriak, inkább otthonülős típus voltam, és eléggé zárkózott. „Csak” 18 éves korom óta lett igényem még inkább a szórakozásra.
Egyik meghatározó élményem az első Gyár-látogatás volt. Akkor hallottam élőben először olyan zenéket, amik a 80’-as évek zenéinek feelingjét és a saját elképzeléseim szerinti jó zenéket tükrözték. Innentől kezdve rájöttem, hogy vannak olyan helyek, ahol jó bulikban jó zenék szólnak, és kerestem is ezeket.
Szóval, nagyon korán megismerkedtem különböző zenei irányzatokkal, és azóta is folyamatosan változik, alakul az ízlésem, de már vannak maradandó mérföldkövek.
- Ókori nyelvek, füstös klubok, karitatív munka – mindemellett mire marad időd, ami fontos az életedben?
Az utóbbi időkben az egészségemmel nem egy problémám volt, ami elég sok időmet elvette. Ezt leszámítva szeretek kreatív lenni, új dolgokat felfedezni magamnak. Imádok tervezni, és mindig alig várom, hogy megvalósíthassam ezeket a terveket a megfelelő pillanatban. Mindig fontos volt a rajzolás, olykor az órára való figyelés helyett is inkább ezt választottam, de igazából bárhol nekiálltam alkotni valamit. Néha úgy adódott, hogy a szobámat dekoráltam ki, édesanyámnak és a mamámnak is van már egy kisebb anyaga a nevemmel, a grafikus iskolába is elkeveredtem általa, szóval általános kiegészítőm.
Emellett szeretek sportolni, táncolni, állatokkal foglalkozni és minél többet utazni. A sport és a tánc is rég óta több-kevesebb szerepet kapott nálam. Elsősként kezdtem el táncolni, kezdetben néptáncot, amit aztán felváltott szakkörként a kézilabda. A kézilabda viszont évekre lefoglalta a délutánjaimat, egyre többet edzettem. A Dunaharaszti csapatában kezdtem bal átlövőként, majd bekerültem az FTC ifi csapatába, ahol nagyon jó edzőm volt, annyira szerettem, hogy amikor kilépett a Fraditól, én is kiléptem. Ráadásul nem igazán szerettem az ottani légkört, mert ha valaki komolyabban játszik, egyre jobban áthatja, majd elnyomja az anyagiasság az egész játékélményt. Ez nem igazán tetszett, és másfél évre abbahagytam a játékot, aztán egy-két évre bekerültem a Taksony csapatába, de utána végleg továbbálltam. Viszont a kézilabdának köszönhettem, hogy atlétika és szertorna edzésekre, versenyekre is jártam. A kézilabda után visszaváltottam a művészibb dolgokra, énekkarba és mozgáskultúra órákra jártam, az utóbbin többféle táncot is tanítottak.
A mostani szabadidőmet nagyjából ezeknek az utóhatása határozza meg, emellett pedig a gasztronómia, ill. a gyógynövényekkel való foglalkozás is egyre jobban érdekel.
- Két esztendeje csatlakoztál a Memento Mori Egyesülethez. Mit tartasz fontosnak az egyesületi munkában, ami Hozzád legközelebb áll, milyen személyes elképzeléseid vannak, amit megvalósítani szeretnél? Az eddigi élményeid közül ki tudnál emelni néhányat, ami számodra meghatározó volt?
Nagyon tetszik, hogy van egy olyan szervezet, ami keretet és lehetőséget ad nyitottan, különböző aspektusok által behatárolva a kultúrakedvelő embereknek. Ez kissé fátyolosan hangzik, de úgy értem, hogy szubkultúrából kiindulva, mindenféle művészeti ágból (zene, festészet, irodalom) kapcsolja össze a hasonló ízlésű alkotókat és azok alkotásainak befogadóit. Olyan médium, ami ezen a téren – úgy gondolom – fontos munkát végez.
Részemről fontosnak tartom a háttérmunkát (jogi, gazdasági) egyrészt, ami segíti az egész szervezet működését, ebben többször részt vettem, de mivel FEB elnökként (is) vagyok tagja az egyesületnek, ez nem annyira meglepő. Jobb része a munkának a szervezésnél való segédkezés, a kreatív feladatok kivitelezése. Legyen az egy kiállítás felpakolása, vagy a rendezvények fotódokumentálása.
Amit én szeretnék megvalósítani egyesületi kereteken belül, például az, hogy egy tervbe vett előadássorozaton belül, szerepeltetni tudjam azt a tudományágat, vagyis az asszíriológiát, ami a szívemhez közel áll. Pont a korábban említett nehézségei, ill. a kevésbé ismertsége miatt szeretném kicsit közelebb juttatni azokhoz, akiket a tudományos körökön kívül is érdekelne. Ennek részletei még csak a közeljövőben lesznek kidolgozva, de jó kezdeményezésnek ígérkezik. Reményeim szerint tényleg sorozat lesz az ügyből, amiben más kultúrák is be fognak tudni mutatkozni.
Korábban a Memento Mori által biztosított rendezvények közül az egyik legjobb szerintem a Fekete Zaj fesztiválon megszervezett Memento Mori színpad volt, ill. az aznapi régészeti bemutató (ahol egy csontvázat lehetett feltárni a Nemzeti Múzeum egyik régészének vezetésével), és az íjászverseny. Számomra talán ez volt a legmeghatározóbb, mert ezen a napon megvalósult az a kulturális átjárás, ami egy fesztiválon keresztül tette lehetővé, hogy kora délután egy kicsit belekóstolhattunk a régész munkájának szépségeibe, kipróbáltunk egy sportot, amivel a hétköznapokban ritkán találkozhatunk, megnézhettünk egy indiai táncelőadást és levezetésként éjszakába nyúlóan élvezhettük a különböző együttesek koncertjeit.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
