A csendes, udvarias, sámánszerű Alex Grey a padlásműhelyében fogadott. Hosszú, őszülő hajával indián törzsfőnökként, világos, sovány arcán ülő együtt érző kifejezéssel, a tapasztalás mélységeit sejtető kékesszürke szemeivel itt állt az ember, a művészet ösvényén járó felfedező, kísérletező, mester és tanár, akivel lenyűgöző volt a találkozás.
Steve Brooks: - Hogy vélekedsz a szakrális művészetről?
Alex Grey: - Úgy gondolom, a művészet küldetése, hogy a személyen túliból megragadjon valami személyeset. A szakrális művészet a kinyilatkoztatás egyfajta hatalmát kristályosítja ki, ami megerősíti az élet jelentésének mélységével kapcsolatos saját tapasztalatainkat és kínos helyzeteinket. Mikor a művészet képes erre, nem csak a csekély „én”, hanem a terjedelmesebb, kollektív lélek kifejezésére, hogy segítsen az embereknek belépni egy magasabbrendű valóságba, akkor jótékony hatású. Úgy tűnik, a művészet a legmélyebb szint, ami erősen késztet önmagunk és a világ vizsgálatára, így spirituális területekre is tévedhet.
A művészet elmélkedés azon, hogy kik is vagyunk és mi is egy kultúra. Elmélkedés a kultúrákon és az egyéneken, és azon, hogy hogyan rezonálnak? A kultúra a művészet útján ágyazza be a szakrális igazságait, így ezek mennek tovább egy nappal vagy akár évszázadokkal. Így őrizzük meg kulturális emlékeinket arról, hogy kik és mik vagyunk?
Steve Brooks: - Hogy jelenik meg ez a felfogás a művészetedben?
Alex Grey: - Az én művészetem a szakrális művészetek látomásos tradícióihoz köthető. Hónapokat, ha nem éveket töltöttem el egy-egy művel, amit egy olyan villanásra vagy látomásra alapoztam, ami egy percnél is kevesebb ideig tartott.
A munkám során sok időt töltök önvizsgálattal, bár nem beteges értelemben. Remélem, a műbe ágyazott energia valamiféle önvizsgálatra serkenti a nézőt és talán közvetít egy olyan komplexebb hatalmat, amit nekem adott, amikor látomásom volt. El akarom juttatni a nézőt ahhoz a villanáshoz, a belső látomáshoz, és ráfektetni a tudatfolyamra, hogy feloldódjon az időn túl vagy gyűjtsön gondolatenergiát, ha ez hasznos.
De a képi világ a kultúránkban nagyon gazdag, a fényképészet, vágás, videó, filmművészet végtelen generációi léteznek, akik a látványra koncentrálnak - ez egy küzdelem. Vallásos dologgá válik, nem úgy, mint más szent művészeti hagyományokban, mint a tibeti thangka festészet vagy a keresztény ikonfestészet, amik rengeteg időt igényelnek. Az én munkám, hogy imádkozzak, előhozzam magamból a legjobbat és hogy alkalmazkodjak a látomásaimhoz.
Steve Brooks: - Nem ezzel a céllal kezdted a művészeti karrieredet.
Alex Grey: - A tinédzser és kamaszkor utáni világnézeten áthatolt a létezés képtelenségének érzete. Az élet értelmetlensége nagyon erős volt bennem, és küdöttem a kérdéssel, hogy mi a művészet?
A korai hetvenes években rátaláltam az előadóművészetre. Ez a radikális kísérletezős korszakom volt. Karonlőheted magad vagy levághatsz egy borjút, az emberekre öntheted a beleit és mindezt művészetnek hívhatod. Ha a művész annak nevezi, akkor művészet. Picasso volt az atyja ennek a fáradhatatlan kísérletezésnek, a folyamatos újrafeltalálásnak, ami bizonyos értelemben tükrözi a XXI. század tudományos újításait. Kortárs művészekként mi vagyunk ennek a fáradhatatlan kísérletezésnek az örökösei. Mégis úgy láttam az új formák keresését, a „Művészet a művészet szeretetéért” elvet, mint felszínes indokot az alkotó munkára.
Steve Brooks: - Ilyennek látod ma a legtöbb művészetet?
Alex Grey: -A művészeti hagyomány és történelem erői úgy hatolnak be egy fiatal művész elméjébe, mint egy gőzmozdony. Mit mondanak róla, mit is csinál? Manapság a művésznek rendelkezésére áll az önkifejezés lehető legszélesebb skálája. Én azt mondom, a fáradhatatlan kísérletezés helyett vigyük vissza a művészt oda, hogy mit csinál? Kérdezzük meg tőlük: miért csinálod, amit csinálsz? Mi az értelme az egésznek?
A kísérletezés, modernizmus, posztmodernizmus és minden korábbi romantikus, impresszionista és más megközelítések korának szembe kell állítania a művészt önmagával, bizonyos értelemben el kell különítenie a kultúrájától. Ez a lázadás szükséges volt, hogy megalapozza a művészetet, mint szabad közvetítő közeget, ami nem kötődik egy ideológiához sem. A művészettel teljes szabadsággal kifejezhetted, kicsoda-micsoda vagy vagy nem vagy? Bármilyen önző is, ez a modernizmus nehezen kivívott szabadsága, ami a lelkiismeret vagy az öntudat igényének teljes hiányával érkezett meg.
Steve Brooks: - Ennek a fényében látsz reményt, hogy a szakrális művészetnek van jövője?
Alex Grey: - Azt hiszem, a mi feladatunk a XXI. században az, hogy a keleti és a nyugati megközelítéseket beépítsük művészetünk ösvényeibe. Olyan időt élünk, mikor elérhető számunkra a sok szellemi ösvény, melynek mind megvan a maga egyéni szent művészete. Ma a művészek világszerte együttműködnek egymással és ez magában hordozza egy egyetemes szellemi művészet lehetőségét, ami egyénekre épül, de képes megérinteni a közösség archetípusait.
Ez a munka egy megszokott művészeti galéria helyett saját szent területet követel. Félelmetes mennyiségű vallásos műalkotás van olyan helyeken, mint a Metropolitan Museum, szent buzgalomtól forrva, mégis úgy, mint a gyűjteménybe tűzött pillangó. Nem kifejezetten a természetfeletti rendeltetése miatt van ott elhelyezve. Ez nem különösebben fontos.
Úgy érzem, a szent művészet számára a megszentelt helyek, megszentelt épületek létrehozása lényeges mozzanat a huszonegyedik században. Ezért akarok építeni egy kápolnát, amit Enthionnak nevezek – egy hely, ahol felfedezhetem a benne rejlő szellemet. Hívhatod ezt vallásközinek vagy felekezetutáninak. Olyan hely lenne, ami tartalmazna minden szellemi ösvényt, ami a személyen túli vagy szellemi valósághoz vezet a műalkotásokon történő elmékedéseken keresztül, alámerítve a nézőt a lét természetfeletti terébe.
A huszonegyedik század és a későbbi korok spirituális művészete tehát el tudja ezeket érni, elvezet minket az élet tiszteletéhez és létrehoz egy újfajta egyetemes spirituális állásfoglalást, ami aláhúzza az élet értelmét és értékét. Azt hiszem, ez az, ami következik.
Steve Brooks készítette az interjút a Shambhala Sun számára 1999 júliusában
Az eredeti cikk linkje: http://www.shambhalasun.com/index.php?option=com_content&task=view&id=1899
A fordítás Tonka Zoltán munkája.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
