Ezer Nap és ezer árny - Arcana lemezekről
Peter Bjärgo (korábban Pettersson, de felvette a felesége nevét) és felesége Cecilia (vagy korábban Ia) Bjärgo és társai zenei projektjére, pontosan az új korszakuk után, alig több, mint tíz éve érdemes odafigyelni. Ahogyan a mostani, a korábbi (1996-2000) korszak alapja is egy szerelem volt (Ida). A zenekar korai korszaka egyszerűen a nagy zenei előd / inspirátor, a Dead Can Dance bűvöletében telt, Peter nem sokat tett hozzá a DCD által kialakított zenei struktúrákhoz, annak "keltás korszakát" (ahogyan bennfentesek hívni szokták az 1985-1990-es korszakot) nagyon szerette és azt próbálta megélni, egy meglehetősen korlátok közé szorított képességű énekesnővel.
A nő azonban ment, Peter megalkotta a korszakos martial / orchestral industrial projektjét a Sophiát, korszakos lemezeket megjelentetve, és aztán annak agóniája közben visszatért az Arcanához, új barátnőjével (későbbi feleségével) és egy jobb képességű énekesnővel Ann-Mari Thimmel. Az új Arcana lemezről-lemezre erősebb, egyedibb lett ebben az új korszakában, amelyben Peter teret engedett a dark ambientes, tribalos megoldásoknak és a neo classical megoldásokat ezekkel keverte, esetenként akusztikus / neofolkos behatásokkal is (Body of Sin EP) megerősítve. A 2002-es Inner Pale Sun már ebben az elképzelésben fogant (kiegészülve Ia remek, természetközeli-éteri vizuális megoldásaival), a Le Serpent Rouge 2004-ben pedig nagyon merészen szinte teljesen instrumentális maradt és a poszt-indusztriális effektezést, ambientes terjengést, tribal dobokkal vegyítette, megidézve olyan klasszikus industrial kísérleteket ezzel mint a korai Delerium és az SPK. Ez a kísérlet lett az Arcana méltán egyik legsikeresebb albuma, amelyet a kiegyensúlyozott Raspail követett és a Le Serpent Rouge limitált, de a nagy tesóhoz mérten is nagyszerú, kistestvére, a Un Passage Silencieux EP 2011-ben.
Ezek után, több kudarcos nekifutás után, egy év szétszórt stúdiózással és más zenei projektek mellett (amelyek között van pózolós death metal és old school HC zenekar is) jelentek meg az új Arcana-munkák 2013-ban: As Bright as a Thousand Suns CD és az Emerald MCD. A háromszámos (mindig szépen csengő női névre hallgató) EP régi hagyomány az Arcana esetében, a kislemez pedig szépen ívelt, nagyzenekari hatásokat megidéző neo classical dalokat tartalmaz elsősorban. Három egymásba érő dal, amelyek közül egy szerepel a nagylemezen is, ezért egyfajta felvezetés, kettő pedig exkluzív, egy szépen csomagolt exkluzív márványos papír tokban.
A nagylemez hullámzása, dallamvilága, és leginkább a hangulata a 2001 utáni korszak minden lemezéből merít, ötvöz és elegyít. Peter képes egy mezei zongorafutamot is ambientnek felmutatni, és egy ambientes suhanásból is neo classical epikus dalt képezni, tribal dobokkal és éteri női énekkel. A lemez ezért sokat tud, de nem markol sokat és nem önismétlő, egyszerűen csak mindent bemutat amelyre ezek a zenészek képesek és ebben már csak nyomokban lehet felfedezni a DCD hatását, a dalok önmagukban is megállják a helyüket, a szövegek pedig azt a kontemplatív nyugalmat és helyenként sztoikusságot mutatják, amely az Arcana legjobb pillanatait jellemezte mindig is, olyan kiemelkedő darabokkal, mint a hipnotikus Inceptus, a klasszikus As the End draws near, vagy a Cecilia által édesapja halálára írt In Memoriam, esetleg a megfoghatatlanul minimalista Vinter. A layout és a fotók újra a jó ízlésű feleség keze munkáját dicsérik, amely nem tolakodva egyszerre jelentenek elvágyódást és megnyugvást is, időtlen ködben és derengésben.
Arcana: As Bright as a Thousand Suns CD, Emerald MCD (2013), Cyclic Law
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
