Múlt hétvégén utoljára tombolhattuk ki magunkat az osztrák barátaink által a már jól ismert Multiversum falai közé szervezett 5. Schattenwelt fesztiválon. Ismét két színpadon szóltak a jobbnál jobb zenék, viszont az emeleti gothic lounge-ban a cigisek már nem élvezhették a nikotint. Miután november elsejével szigorítottak a dohányzási törvényen, csak az erkélyen szívhatták kedvükre a napi betevőjüket.
A péntek délutáni első kisszínpados fellépő fél óra késéssel kezdett. Fredrik Croona-t inkább a svéd Cynical Existence-ből ismerhettük, Croona a 2015 óta létező szóló projektje. Három albumról hallhattunk future pop/aggrotech/indusztrial egyveleget. Kezdésnek tökéletes volt, bár a csúszás ellenére is kevesen roptuk az egyébként kellemesen táncolható ütemekre.
A nagyszínpadon máris belecsapott a Goth'n'Roll dalokba a 2002-ben alapult osztrák Exit To Eden. A régebbi számok („Sarah”) inkább voltak olyan Sistersesen gótosak, az újabbak („Shake Your Hips”) már inkább rock and rollosabbak.
Alvaréz Peréz egy 1993-ban Brnóban alakult elektronikus-gót banda. Akkoriban a zenéjük inkább gitárban volt gazdag, hipnotikus ritmusokon és Ellen hangján alapult. Első albumok 1999-ben jelent meg, majd két évvel később a második lemezüket is kiadták. Újabb két év és ismét új album, itt döntöttek úgy, hogy a „Flowers Of The Night" dalhoz videóklipet is készítenek. Nem sokkal később a dobos kilépett a bandából, ami arra késztette a többi tagot, hogy még jobban az elektronikára támaszkodjanak, ami nyilvánvalóan az új album hangzásvilágát is megváltoztatta.
A brit Massive Ego 1996 óta létező darkwave együttes, frontembere Boy George régi formációjának volt a táncosa. Marc Massive régen modellkedett is, a zenekar névválasztása is afféle irónia. Arra utal, amit a modellek világa sugallt, ugyanis igyekeztek sokkal többnek mutatni magukat, mint amilyenek a valóságban voltak. Egyszer ezt nyilatkozta: „Úgy gondolom, hogy az önbizalom hiánya miatt szeretek így öltözni, sminket viselni és általában a megjelenésen keresztül kifejezni magam.” A dalok („I Idolize You”, „Drag Me In, Drag Me Under”, „Digital Heroin”) témája az élet sötétebb oldalán keresendő, depressziót, szorongást, halált, öngyilkosságot és a vámpírizmust boncolgatta.
A magyar Gunmaker már visszatérő vendégnek számított. Így kell ezt kérem, stílusosan az első és az utolsó fesztiválon is fellépni. Nemrég állandó koncert gitárossal (Borbély Zoltán az Evesix-ből) és dobossal is bővült a csapat, aki nem más, mint Dirk Ivens unokaöccse, a Monolith-os Eric van Wonterghem fia, Aaron. „Trust Me Or Lie”, a Covenant-os „Like Tears In Rain” és a DM-es „Enjoy The Silence” feldolgozás megmozgatta a közönséget, sokan táncoltunk a kisteremben.
A mexikói C-Lekktor fokozatosan vált a dark-elektro egyik vezető zenei formációjává. Markko egyfolytában mozgásban volt, a nagyszínpad egyik szélétől rohant a másikig és hergelt minket „Animals”, „Out Of My Way” vagy éppen a Kraftwerk-es „Radioactivity”-vel. A torzított ének összhangban volt a szöveg és a zene vadságával, úgy láttam, hogy mindenkinek tetszett a produkció.
A Noire Antidote egy holland székhellyel rendelkező, viszonylag friss, mintegy ötéves kísérleti boszorkányház-projekt. Sötét basszusgitár, zaj és neoklasszikus dallam keveredett a visszhangzó énekkel. Határozottan nem maradt észrevétlen a fekete csuklyás tag a laptopja mögött.
A német Blind Passanger tagja már régi motorosnak számít, a banda 1987-ben alakult Kelet-Berlinben, Blind Passangers néven. Két évet kellett várniuk az engedélyre, hogy felléphessenek, de utána folyamatosan a színtéren voltak egészen a 2005-ös feloszlásig. A mindig kisfiúsan mosolygó Nik Page szólóprojektjeként újra működésbe hozta Blind Passanger címszó alatt 2010-ben. „Electrocop”, „Dein Kuss”, a Boytronic-os „You”, a DM-es „Photographic” és a Trans-X-es „Living On A Video” szinti-pop hangzása és a csinos táncoslányok forrósították a hangulatot.
Az augsburgi Cold Storm, azaz az elektronikus hangok és zajok hideg vihara tombolt a kisteremben. A veterán Mad Tax-ot a minimál elektrot játszó Nejet Nok-ból ismerhettük, aki összeállt barátjával, Cem Bergerac-al, az Eycromon szintisével, aki itt az énekes szerepet kapta. „Coming Out”, „Domination Rules” táncolásra csábított mindenkit.
A nagyszínpad leterítve védő fóliával, megkezdődött a német Agonoize. Chris máris erősen belecsapott a vérébe „Homme Fatale”, „Koprolalie”, „Bis Das Blut Gefriert”, „Zero Zero Eight One”, „Schaufensterpuppenarsch”, „Glaubenskrieger”, „Staatsfeind”, „Open The Gates” egymás után jöttek a jobbnál jobb slágerek és természetesen vérfröcsögésben sem volt hiány. Az énekes pár szám után levágta a homlokára erősített szarvakat, majd lejött a színpadról és onnan spriccelte a karjára erősített művért, csak hogy még messzebbre tudja kilőni. Mi is épphogy megmenekítettük a ruháinkat a piros foltoktól. A koncert végén fel kellett mosni az egész helyiséget, ugyanis a színpad előtti tér ragadt a festéktől.
A kisteremben az estét a tiroli Mills zárta, örömmel jelentették be, hogy aznap jelent meg a legújabb albumuk Verletzt címmel, amiről hallhattuk a „Vater (...Unser)” és az „Engel” dalt is. A szintis csaj szeme szinte végig le volt hunyva, az állványa láncokkal volt kirakva, amibe vörös műanyag rózsák voltak beleillesztve. A gitáros kalapban tolta, az énekes pedig Mansonosan volt kifestve. Hangzásilag a dark-wave/dark-elektrohoz álltak közel.
A nagyszínpad utolsó fellépője a szintén osztrák L'ame Immortelle volt. Nevük halhatatlan lelket jelent franciául. Sonja és Thomas először talpig feketében jelent meg, majd a koncert közepénél átöltöztek fekete-pirosba és fekete-fehérbe. A búskomor szövegek nagy része inkább németül íródott, de vannak angol nyelvű dalok is, a téma a szerelmi bánat. Sajnos eléggé a lassú számokra mentek most rá, illetve nem is azzal volt inkább a baj, hanem a kevésbé ismertekre koncentráltak, ami miatt úgy éreztem, hogy leült a hangulat. A tavalyi Mera-n jobban figyeltek arra, hogy a táncolhatóbb és a sláger dalaik legyenek túlsúlyban. Az énekesnő hangja még mindig gyönyörűen csengett és mint mindig, inkább a régebbi szerzemények („Unendlich”, „Stumme Schreie”, „5 Jahre”, „Ich Gab Dir Alles”) mozgatták meg a nagyérdeműt.
Aki még bírta szuflával, az emelgethette a lábait a dj-k szettjeire. Mi is ezt tettük.
A szombatot a kisszínpadon az Out Of Sphere nyitotta meg. A zenekar véletlenül jött létre, 2013-ban az énekes hirdetést adott fel, olyan zenészeket keresett, akikkel a jól ismert 80-as évekbeli számokat újra a színpadra tudná vinni. Sven Oelrichs jelentkezett rá, aki azonban a saját szerzeményeit ajánlotta fel a feldolgozások helyett. Ötvözték a melankóliát és a tipikus 80-as évekbeli szintivilágot a mai modern elemekkel. A dalok („Kalt”, „Strangers”, „Meine Wirklichkeit”) a klasszikus szinti-poptól a future-popon át a modern gót-popig terjedtek. Mario karizmatikus hangja a megfelelő érzelmeket lehelte a számokba, szuper indítása volt a napnak.
Utánuk rögtön következett a svéd Asperger Synthdrome, Adora BatBrats szinti-pop formációja. Azért választotta ezt a nevet, mert szerinte az asperger-szindrómás lányokat aluldiagnosztizálják és nagyobb figyelmet igényelnének. Régen a testvére, Jenny énekelt és ő csak vokálozott, majd Adora vette át az énekesnő szerepét és Jenny helyett Victoriával kezdett el turnézni, de most egyedül lépett a színpadra. Műszempilla, műköröm, műmell, erős smink, vámpírfog, katonai lakk sapka, a neccfelső alatt természetesen semmi, a neccharisnya alatt csak egy bugyi. Minden volt, ami magára vonzotta a tekintetet. Kezdetben fura volt számomra a mély, kissé férfias hangja, de tulajdonképpen passzolt a 80-as gót stílushoz. „Black Religion”, „A Broken Me”, a DM-es „Photograpic” és az új bandájától, az Aberrant Behavior-tól is hallhattuk a „Disorder”-t.
A nagyszínpad első fellépője az az augusburgi Oxic Inc. volt, akinek az énekese a tegnap játszott Cold Storm énekese is egyben. A bandát az Eycromon és a Tiefenstadt együttesek korábbi tagjai alapították 2015-ben. A zenekar jelentős sikert ért el 2017-ben a Sonic Seducer magazin „Battle of the Bands” versenyén, ahol a harmadik helyet szerezték meg. Nem csupán gótikus történeteket meséltek el, hanem az Orwell-i 1984 alapján nem fogadták el a megadott feltételeket, a korszak jeleit saját elméjük bátorítására használták fel. Az ének hol német, hol angol volt, a dallam a melankólia és az őrület közt mozgott, ami a mai társadalom skizofrén hozzáállását tükrözte. Az új X nevezetű album idén októberben jelent meg, kissé dark-waves, kissé gót rockos, de érződött benne a szinti-pop és a gothabilly vonal is.
A hannoveri System Noire egy viszonylag fiatal dark-elektro banda. A 2018-as debütáló korong rögtön a német alternatív lista első helyére kúszott, idén pedig egy EP-vel jöttek ki. Masszív ütemek, tiszta és fülbemászó ritmusok határozták meg a táncolható hangzást. Björn és Daniel ügyesen egyesítette a saját stílusához a klasszikus dark-elektrot és a futurisztikus szinti-pop elemeket. „Dead Inside”, „Never Surrender” és a Synthattack-es „Awake” is felhangzott, amit a tegnap fellépő Croona-val adtak elő, akinek mivel aznap volt a szülinapja is, szépen elénekeltük neki a happy birthday-t.
Nagyon vártam már a bochumi srácokat, az idei E-Tropolis-on nagyon jó bulit csaptak. Sajnos a nagyszínpad hangosítása annyira pocsék volt az ES23 közben, hogy akárhová álltunk, sehol sem lehetett élvezni a zenét. Aztán a koncert felénél észbekapott a hangtechnikus és úgy ahogy helyreállt minden, de elég bosszantó volt így is. A fiúk mindent beleadtak, közepes tempójú dallamok, a megfelelő mennyiségű keménységgel adagolva. „Wake Up”, „Enjoy The Light”, „Erase My Heart”, „Destiny”, „Open The Gates” felpörgetett minket. E hét pénteken jelenik majd meg a legújabb EP, amiről hallhatuk a „When I'm Gone”-t is.
A kisteremben az Agonoize-os Chris másik formációja, a berlini Sexorcist szólt. Tipikus, száraz EBM, sötét basszusok, bombasztikus rúgások, német vokál és semmi vér. A dalok nem voltak kifejezetten erőszakosak, de erőteljesek és rendkívül táncolhatók. Kedvencem az „Arschlochsong” és a „Vegan” volt. Az énekes Superman-s pólóban lépett fel, a szintis Gunnar pedig nem tudom mit csinált a hangszerén, de állandóan félreütött. Azt vártam, mikor megy oda hozzá a folyamatosan fejét csóváló frontember és üti meg.
Az est kakukktojása számomra az orosz alternatív popot/indiet játszó Omnimar volt. Kicsit zeneileg is kilógtak, olyan szedett-vetett volt az egész, az egyébként nagyon csinos énekesnő sem passzolt oda ruhaügyileg. Szürkés-fekete melegítőben és fehér edzőcipőben lépett a nagyszínpadra, mint valami hip-hop rapper, senki sem értette, mi ez a stílusváltás. A táncoslányok egyébként nagyon felkészültek voltak és abszolút odaillőek voltak.
A kasseli elektro-pop csapat igen jól megmozgatta a kisterem közönségét. A military stílust hozó Evo-Lution „Stiefel Schritt”-je megadta a kezdő lökést a meneteléshez. Frank párszor le is jött közénk, énekeltetett minket és velünk együtt táncolt. A szintis Björn volt, a System Noire énekese. Az egyik zenekari segítő mindenkinek világítós pálcikát adott a kezébe és mondta, amikor jön a „Tanz im Neonlicht”, akkor ne legyünk rest használni. Nagyon jó hangulatú koncert volt.
Máris a nagyszínpadon volt a már harminc éve működő Das Ich. Ez idő alatt Stefan és Bruno megjárták az élet nagy hullámvölgyeit, a pirosra kent énekes is sikeresen felépült az agyvérzésből. Egy ideje már egy másik billentyűs is fellép velük, ami azért volt különösen fantasztikus, mert a szintik lábainál görgők voltak elhelyezve, így hihetetlen mozgást tudtak a hangszerekkel végezni. Vicces volt, amikor az énekes jelezte, hogy mi ez a sok csillámpor a színpadon (az előttük játszó Omnimar szórta szét), feljött egy segítő sepregetni, de Stefan szerint nem végzett alapos munkát, így kivette a kezéből és ő maga kezdte felseperni a színpadot. Volt pár szám, amikor odaadta a papírra írt dalszöveget az első sorokban állóknak és úgy énekelte el a mondandóját. Igazi best-off szettet hoztak magukkal, ha ilyet lehet egyáltalán mondani egy halálművész bandánál. „Schrei”, „Destillat”, „Kain Und Abel”, „Gottes Tod”, „Re-animat”, „Kannibale”, „Das Dunkle Land”, sorra jöttek a mélyenszántó dalok, amit Herr Ackermann arckifejezése, szemforgatása, lenyakazlak kézmozdulata tett még erőteljesebbé és néha kissé ijesztővé is.
A kisszínpad utolsó fellépője a 2017 óta létező brit Auger volt. A keményebb hangzást a Neue Deutsche Härte, az indusztriál, az elektronika és a metál egyedi fúziója adta, jól megrázták a fekete színpadot. Olyan sokáig nem tudtam őket hallgatni, a nagyteremben hamarosan kezdett a fő attrakció.
Az idei fesztivált a német Blutengel zárta. A már több mint húsz éve és nem csak éjszaka aktív berlini vámpírokat senkinek sem kellett bemutatni. Chris és csapata ismét kitett magáért, fekete angyalnak, ördögnek vagy éppen apácának öltözött táncoslányok, zászlólengetés, a nagy kivetítőn keresztek és egyéb okkultista jelek. Rögtön a „Morningstar”-al kezdtek, majd egymás után következtek az ismert slágerek: „Dein Gott”, „You Walk Away”, „Lucifer”, „Black”, viszont nem volt a nemrégiben megjelent új minimalbum névadó dala a „Damokles”. Nagyon örültem a már rég hallott „Children Of The Night”-nak és a „Bloody Pleasures”-nek. Az „Engelsblut” mindig egyet jelentett a közös énekléssel, a ráadás pedig nem lehetett más, mint a „Reich Mir Die Hand”.
A koncertek után hajnalig tolta a talpalávalót a dj, elég sokan is maradtunk bulizni.
Úgy gondolom, hogy évről évre egyre több ember ismerte meg a Schattenwelt-et, mindig picivel többen voltunk. Nagyon sajnálom, hogy ez volt az utolsó ilyen fajta megmozdulása az osztrák szervezőknek és boldog vagyok, hogy az összesen ott lehettem. A Multiversum új tulaja jövőre árat fog emelni, ezt a fajta drágulást pedig nem tudta elviselni ez a kis fesztivál, másik helyszín pedig egyelőre nincs.
Remélhetőleg valami csoda történik, jövőre ismét találkozhatunk és együtt ünnepelhetjük a fekete szcéna újraéledését.
(Zámbó Zorán és Győri Péter fotói)
