A lélek fásultságát enyhítendő néha gyógyírnak bizonyulhat egynémely hangokba foglalt művészi alkotás…
Az Omnia szavakkal le nem írható csodálatos zenéje számomra ilyen…
Alkotásra késztet, kiragad a hétköznapok monotóniájából.
Ősi, mitikus korokat idéző muzsikájuk hallatán szárnyat bont a képzelet, a szív hevesebben dobban, vérpezsdítő életerő járja át a testet.
Kézzelfogható valósággá válik mindaz, amiről hajdan a bárdok énekeltek, az istenek, a hősök kora.
Ámuló arcú gyermekként hallgatom a hárfa pendülését, a fuvola andalító, majd vad táncba hívó szavát, a dijeridoo félelmes duruzsolását.
Szenvedélyes kurjantások, komor férfikórusok forrnak egységbe a dörömbölő harci dobokkal…
A távolról beszűrődő csatazaj véres képeket idéz - szinte látom hadba vonulni a kékre festett kelta harcosokat.
A Hold sugarai szőnek körém ezüst hálót. Az éjszaka csendjében felcsendülő hárfa varázslatos hangja megbabonáz, bűvkörébe von. Szavaimnak vége szakad. Rabul ejtenek az áradó harmóniák. Arcomról áhítat, szememből fennköltség sugárzik.
Tamás
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
