TriORE - THree HOURs

- Műszakváltás – vadromantikus álom az ipari forradalom Európájáról -

Christian Erdmann és Tomas Petterson elsőként négy évvel ezelőtt kollaborált és ezzel a post-industrial underground állóvizébe ma is ható hullámokat gerjesztett. Az ORE dekadens századvégi érzékisége újra találkozik a fegyverkező vén kontinens heroizmusával.

A TriORE név ugyan kevés fantáziát takar, ugyanakkor direkt és félreérthetetlen, nem úgy azonban a lemezcím – THree HOURs – melyre az alig harminc percnyi lemezt keresztelték. A felvezető The first three hours monoton kietlensége beázó gyártelepek nyomorát vetíti elénk, méltán szerepelhetne dark-ambient lemezeken is. Utána lassan háttérbe szorul ez az elfojtott világ, a fogaskerekek elindulnak, és a gépek őszinte zajt árasztanak. A Victory rising meglepő az ilyen felvezetés után, a zajos alap marad, de Tomas hangja meghozza a színt és az életet, igaz, sötétet és sivárt. A koncepció innentől állandósul: akusztikus hangszerek, csilingelés, jól rögzülő torzított refrén. Erősebb a Triarii hatása az After summer we fall-ban, annak ellenére, hogy a dalcím ezúttal inkább Ordósabb. Háttérbe húzódnak a csendesebb elemek és harangok zúgása folyik át nemvalódi kórusok feje felett. A The missing hour,az Another love, another hate, No tears are shed for you and me akár az Apocalips albumnak is díszei lehetnének megragadó billentyűfutamaikkal, egyszerűen háttérbe szorított vonósaikkal makacsul fejben maradó refrénjeikkel. Nagyon erős szecessziós tomasi jelenlét a Pleasures and tortures-ben is, oly annyira, hogy mind a cím, a téma és a megvalósítás is inkább egy szólólemez hatását erősíti és nem egy közös munka eredményét mutatja.
Christian kéznyoma azonban egyértelműen megjelenik a Fires burn like fires do-ban, a korai visszafogottabb Triarii halkabb, átvezetőbb pillanatai idézi. Az utolsó három dal közül a végső, Europa's dream a legkiemelkedőbb, kiváló lezárása a lemeznek, összegzi a két alkotó hangulatát, erejét, és feleselegessé is teszi a legutolsó tételt mely levezetni kíván, de helyette inkább túlfeszít. A Three HOURs magas színvonalon képviseli mindazt ami elválasztja és összeköti a Triarii és az ORE világát, ugyanakkor a közös felület csábító volta ellenére nagyon kicsi, a felhasznált elemek tára véges és ismétlődő. A hangulat azonban maradandó, összehasonlíthatatlan és sokszori hallgatásra invitálja a befogadót.
Alig különböző árnyalatú mégis figyelemre méltó rózsák nyíltak az ismeretlen katona sírján.