MM póló és Vian CD

MEMENTO MORI PÓLÓ

Három féle színben (fekete, szürke, fehér), az igényeknek megfelelő méretválasztékban és női (girly) változatban már megrendelhető a Memento Mori négyzetes logóját a szív feletti oldalon mutató, valamint a hátoldalán a teljes változatú (csontvázas) logót tartalmazó póló. Igény szerint van csak elől logót tartalmazó is.
Emailben megbeszélve átvehető rendezvényeinken (Batcave!, Nekromantika, Memento Mori programok), de megrendelhető postai csomagküldéssel is. Ára: 1500 Ft

MEGRENDELÉS!

VIAN50 LIMITÁLT CD

Már a Vian emléknap előestjén egy beszélgetés során elterveztük, hogy az így elkészített, exkluzív zenei anyagot valamilyen formában kiadjuk, hogy bárki felidézhesse az emlékest hangulatát és természetesen olyanok is hallhassák az író emlékét őrző hangokat, akik nem lehettek ott két éve. A kiadvány megjelenését persze nem mostanra terveztük, azonban anyagi és egyéb, emberi korlátok miatt csak mostanra készülhetett el. Remélem, hogy minenkinek kedvére lesz, aki kézbe veszi, meghallgatja. A lemez nem csak hangzó, kilenc névtelen számra osztható anyagot, hanem számítógépünkbe helyezve látható multimédiás mellékletet is tartalmaz, amely látványos kinézete Lelovics Zoltán munkáját dícséri. Ez tartalmazza az est alkotóinak munkáját (Huczek Zoltán és Kovács Roland), illetve a kiállításon falain is olvasható vagy felolvasott írásokat is: recenziókat Andriska István tollából, egy életrajzot és Takács M. József megemlékezését. A korongra Kató Tamás grafikája került (aki esemény flyerét is tervezte). Fontos megjegyezni, hogy a zenei anyag nem egy koncertfelvétel (az esten nem készült ilyen), hanem az ott elhangott kompozíció stúdióban felvett változata. Ez az eredeti számsorrend megtartásával, az esten elhangzott zenéhez teljesen hű felvétel, csupán a hangzás lett jobb a két éve komponált, akkor még gyengébb hangtechnikával készült anyaghoz képest."
A CDR lemez kemény papírtokba csomagolt, kézzel készült, fekete szalaggal átkötött, ötven számozott példányban jelent meg és 1500 Ft-os áron kapható. Megrendelhető az alábbi kontaktcímen.

MEGRENDELÉS!

1 %

- segítheted tevékenységünket -

Neked 1%, nekünk a tevékenységünk alapeleme:
A Memento Mori 2012-tőlmár valóban jogosult 1% fogadására.
Ha idén az 1% felajánlásoddal támogatod tevékenységünket:
- akkor színvonalasabb, felhasználóbarátabb Gothic.hu-t és új egyesületi honlapot indítunk el a Memento Mori mindennapjairól. (a honlap létrehozására számlaszámunkra fogadunk külön felajánlásokat is. Támogatásod utalásakor, kérjük az átutalás közleményébe írd be: "honlap". Számlaszámunk: 1070 0024 4886 6705 5110 0005)
- újabb kiállításokat, performancokat, vetítéseket szervezünk fiatal és örökifjú tehetségeknek
- több hazai és külföldi zenekart hívunk meg rendezvényeinkre
- prózai és lírai előadások, valamint CD kiadványok projektjeit valósítjuk meg.

Ajánld fel nekünk! Ha nem ajánlod fel senkinek, a pénz a "közösbe" megy.

NÉV: Memento Mori
Adószámunk: 18264375 1 43
Esetleges felajánlásodat köszönjük! info: g.szelevenyi@gmail.com


A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2013. 03. 25. - 10:39 | © szerzőség: Gelka