Králl Szabolcs kiállítása

A Memento Mori Közhasznú Egyesület 2008 augusztusában alapult 14 alapító tag közös szándékaként. Egyesületünk célkitűzései között szerepel alapító okiratunkban alkotótevékenységek és művészek támogatása, ennek szellemében 2009 januárjától teremtünk fővárosi és vidéki helyszíneken különböző képzőművészek alkotásainak kiállítási lehetőséget.

Soron következő budapesti helyszín a Picasso Point, ahol január 11-én este 7-kor Králl Szabolcs kiállítása nyílik meg. Két héten át tekinthetőek meg az alkotások, ami után újabb alkotó munkái két hét kihagyás után érkeznek megtekintésre.

A kiállítást megnyitja: T. Bali zenei performance-a

Belépő nincs!

"Kosz-Képek"

Králl Szabolcs tervezőgrafikus, képzőművész, 1979-ben született Budapesten. Tanulmányait a Képző és Iparművészeti Szakközépiskola / Grafika, illetve a Képzőművészeti Egyetem / Tervezőgrafika szakán végezte. 1995-97-ig tagja/alapítója a President’s Palace nevű vizuál-csoportnak, mely az ország egyik első, Lovebarrikád néven futó technoparty sorozat díszleteit, vetítéseit készítette. A csoport feloszlása után képzőművészeti és tervezőgrafikai tevékenységbe kezdett, általa print-montázsnak nevezett kollázsokat, assemblage-okat, objekteket készít. A print-montázs lényege a számítógépes print bevitele a hagyományos technikákkal előállított műtárgyba, növelve ezzel a vizuális kifejezés határait. Első önnálló kiállítása ezen a címen volt látható a Gödör Klubban 2008-ban, előtte a Drótanya fesztiválon szerepelt ugyanitt pl Koroknai Zsolttal közösen. Képeire/objektjeire jellemző a 90-es évek külvárosi indusztriális világ, gyártelepek, az ipari enyészet, Johns, Rauschenberg valamint az illusztrátor Dave McKean hatása. A kiállítás az elmúlt 6 év képeiből válogatás; assemblage-ok, szitanyomatok, és print-montázsok lesznek láthatók

„A poszt indusztrializmus az inkább szolgáltatásokra mint termelésre épülő társadalom egyik következménye az elhagyott ipari létesítmények megjelenése; ezek esztétikája, az elhasznált tárgyak újrafelhasználása számomra mindig is fontos volt - tekintve angyalföldön a Tatai út melletti MÁV telep szomszédságában nőttem fel -, a munkákon látható koszos, erodált felületek iránti vonzalmam is innen erdetezhető.”

A január 11-étől 25 -ig tartó kiállítást T.Bali performansza nyitja meg, január 11-én 19 órakor.


A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2013. 03. 27. - 14:58 | © szerzőség: Gelka