MMart51 | Szűcs Noémi

A tíz esztendős jubileumi évünket lezárva egyesületünk 2019-ben is folytatja tehetséges alkotók megkeresését és alkotásaik kiállítását. Az idei évben első bemutatkozónk Szűcs Noémi festő, akinek február 5-én nyílik kiállítása a budapesti  Macska Pub-ban. A tárlatot megnyitja Deák Csaba.

Az alkotóról:

Autodidakta módon kezdtem festeni  2016 szeptemberében, de már az első kép alkotásánál éreztem, hogy az életemben innentől kezdve fontos szerepe lesz ennek a tevékenységnek. Azóta számos festmény elkészítésén és 2 kiállításon vagyok túl. Már a kezdetektől azt tapasztaltam, hogy a festészetemben nagyon erős szerepe van az intuíciónak. Ösztönösen bizonyos minőségek lehozására és a saját aktuális lelki folyamataim segítésére, mondhatni teremtésre használtam a festést. Többször táncmeditáció vagy théta meditáció alatt villan be az alap motívum, ami a festmény eredője lesz. Általában ennek mentén indulok el, de a színek, formák jelképek az alkotás közben mutatkoznak meg számomra és kerülnek a képre.  Ezért sokszor nem látom előre, milyen lesz a festmény, olykor a mondanivalóját sem, ésszámomra is utólag derülnek ki a mélyebb rétegei.

Mindebből látszik, hogy nem a látható dolgok megfestése foglalkoztat. A festés számomra egyfajta terápia, teremtés, segítő energiák csatornázása a nem fizikai térből a három dimenziós síkra. Bízom benne, hogy a képeim olyan energiákat közvetítenek, melyek egyfajta kódokként segítenek megnyílni egy igazabb, „valóbb valóságra”. Ebbe a működésbe nyerhetnek bepillantást azok, akik részt vesznek a kiállítás megnyitón, vagy a következő egy hónapban megtekintik a képeket.

Azt vallom, hogy a művészet, az alkotás élménye nem csak azon keveseké, akiket a társadalom, a szakma tehetségesnek tart, hanem mindnyájan meríthetünk a színek, formák végtelen lehetőségének tárházából. Célom, hogy a művészet és öngyógyítás kapcsolatát másokhoz is közel hozzam. Ezért, havonta egyszer intuitív festés workshopot is tartok, emellett rendelhetőek tőlem egyénileg készülő festmények intuitív ráhangolódással, illetve a korábbi festményekből reprodukciók.
A tevékenységemről bővebben a weboldalamon tudtok olvasni: intuitivfestes.hu


A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2019. 02. 02. - 05:20 | © szerzőség: Memento Mori