Három húr és halálhörgés – Zenés est a Memento Mori szervezésében
A hétvégi túrázás helyett szombat estére egy koncertlátogatást terveztem be. Az időjárást, majd a fellépők okozta élményt figyelembe véve nem volt rossz döntés. Budapesten, a Roham Bárban került megrendezésre a három fellépős vegyes zeneiségű hangest. A durván kétórás utazásomat félálomban töltve, és még a helyszínen is az álom maradékát törölgetve szemeimből ébredeztem fel, és ébredtem rá ismét (és nagyon remélem, hogy sokszor lesz erre még lehetőségem), hogy mily nagyszerű az underground. Mennyire jók ezek a közvetlen koncertek, amikor valóban azt érzi az ember, hogy ő, közvetlenül ő kerül megszólításra, ellentétben egy nagycsarnokos, magába szippantó, teatralitástól kiherélt tömegrendezvénnyel. Ezt az érzést fokozta, hogy mindegyik fellépő hozta a saját, magával ragadó, mindenkit „másra” ösztönző, eltérő világát.
The Taktika (hardcore)
Az újra működésbe lendült budapesti (amúgy mindegyik fellépő budapesti) hardcore zenekar volt az első fellépő, akik elmondásuk szerint, és a hallottak szerint is inkább hozzáállásban, mint hangzásban tartoznak a hardcore-hoz. Annyit hozzátennék, hogy mindig is a benső a lényeg – akár nevezhetjük ezt hozzáállásnak is –, a legfontosabb, az határoz meg mindent, még azt is, amit a zenekar a fő mondanivalójának tart: mindenki képes mindenre. Ha van hited, akkor bármire képes vagy.
Zeneileg a földbedöngölős punk/hardcore dob-basszus szekcióra építő, időnként dallamos gitártémákat is megvillantó, kiabálós, rikácsolós energiától duzzadó intelligens előadás volt. Az energiára mi a legjobb bizonyíték, ha nem az, hogy a koncert végére egy húrral kevesebb feszült a basszusgitáron? (http://thetaktika.bandcamp.com/ https://www.facebook.com/thetaktika)
Oaken (experimental hardcore, post-metal)
Amit ez az öt srác művelt, az valami eszméletlen volt. Hatalmas távlatokat tud nyitni, ha valaki képes új dolgokkal kísérletezni és annak eredményét előadva a színpadon kordában tartani. Mert itt bizony elszabadult volna a pokol, ha a kitörni vágyó hangokat nem fojtják vissza a húrok, és nem verik vissza a bőrök alá. Ebből a küzdelemből kerekedett egy hosszú, egy eleje egy vége műsor. Az előtérben mozgó négy alak (sajnos a dobosok átka, a helyhez kötöttség , néha olyan színpadiasságot mutatott, mint ami a sötét erdőben bolyongva megfigyelhető, a nem messze húzódó úton elhaladó autó fényszórója felzavarja az árnyakat, akik rémülten futnak át a bokrokon, fákon. Ezt fokozta az énekes (a két gitáros is beszállt az énekbe, így hárman, három színben hörögték végig a műsort) előadásmódja, szinte az önkívületig merészkedett el. (http://oaken.bandcamp.com/ http://www.facebook.com/oakenpunk)
Entrópia Architektúra (experimental, ritual, noise)
Az utóbbi időkben egyre több fellépésükre sikerül eljutnom, és azt kell mondjam, hogy minimum folyamatosan hozzák az előző fellépések színvonalát. Nem tudom meddig lehet emelni, mennyi erő van még bennük, de ez most egy nagyon jó időszak, nagyon együtt vannak, ez látható, hallható. A buddhista mantrák és az ősi zaj nászából megszülető, a tengerek mélyén úszó medúzák és a magas hegyek között átsüvítő szeleken úszó madarak szimbolizálta lét közötti létra (lét – létra) az, ami már nem egyszer megszólított a zenéjüket hallgatva, átérezve. A lajtorja akárhányadik fokán állva indulj el, ha vonz a mélység, ha vonz a magasság, indulj el és kapcsold ki a külvilágot, hogy bekapcsolhasd önmagad. (https://www.facebook.com/entropia.architektura)
Nem mindennapi élmény volt ez az est. Remekül felépített sorrend, ahogy egyre mélyebb és mélyebb hangulatok, gondolatok felé haladhatott a hallgatóság, amint végig kísérte a három zenekart ezen a néhány órás úton. Hangosan megjegyzem, én ezt a hármast további közös fellépésekre biztatnám, ösztönözném. Stílusban mindegyikük más, de ahogy megadták közösen azt a bizonyos teljes egészet, az nagyon kevés esetben sikerül ilyen jól. A kulcs talán a nyitottság és a befogadás.
fotók: Valovics Tímea
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
