Programismertető

"...a sötét pontot magamon kívül kerestem,
holott bennem volt..."

A tavaly életre hívott Memento Mori Egyesület kiállítássorozata tart még (május 7-én érkeznek Rásonyi Ábel festményei az SMS Caféba), ezúttal azonban egyestés-többkoncertes rendezvényre invitáljuk az érdeklődőket. Elsődlegesen nem egy stílus megragadása volt a cél erre az alkalomra, elképzeléseink több szálon futottak távolba, majd értek egybe a felkért alkotók megtalálásakor.
Egyrészről új szervezőként a "palettán" célunk a kevésbé ismert, és alig- vagy egyáltalán még színpadra nem lépett zenészek megmutatása volt, így esett választásunk az előszőr fellépő Durch Heer Und Kraft és Nichtstuer formációkra, valamint csak pár ízben megmutatkozó LivingTotem és Trapa Natans zenéjére. Természetesen mind a négy név a periférián, "árral szemben" alkot, ez a távlati felkéréseinkben is alapfelállás marad.
A másik szál - a gondolati - a jelenkori válságra reflektál, alkotások bemutatásával. Az ezzel kapcsolatos vezérfonál továbbgombolyítható a lentebb található "Felhívás" nyomán, de nemcsak a kisteremben, a fellépők audiovizuális produkciójában is tetten érhető majd.

Az alábbiakban a fellépőkről, a kiállítókról és az általános tudnivalókról bővebben...

LIVINGTOTEM

Kraak-ot, a LivingTotem-et életre keltő lemezlovast számtalan helyen ismerik, az Ő nevéhez (is) fűződik az utóbbi évek legjobb industrial koncertjeinek szervezése (pl: Dive, Tzolk'in), ezenkívül az Ipari Szakadár bulik, az OZORA feszt, és számtalan buli szereplője. Mindemelett az egykori ParaRádió és a Tilos' legfáradhatatlanabb műsorvezetője is.
Kevésbé ismert oldala a LivingTotem, mely két előadáson túl harmadízben a Memento Mori kérésére adja live act-jét felvezetőként a Gyár falai között.
A LT a sötét lebegés, az ipari ütemek, és törzsi ritmusok keveréke.

NICHTSTUER

Blaskosvits Ferenc egyszemélyes neofolk/experimental projektje. Első demó anyaga "Minden megsiratott" címmel jelent meg a Chromechoes Productions netlabel gondozásában, 2008 elején. Muzsikájában a különböző folklór zenei formákon kívül gyakran jelennek meg különböző experimentális, noise, drone és hasonló zenei elemek is amelyek egy rendkívül hangulatos, de kétségkívül mély, dekadens eleggyé olvadnak össze. Mindezt Ferenc szomorkás, elhalkuló, énekhangja egészíti ki.
Külön becsülendő benne, hogy a modern technikát csak a felvételek elkészítésére és pár, leginkább klasszikus magnetofonszalagos-jellegű zajloopolási technika megvalósítására használja, minden hangszer, (a néhol Current 93-jellegű akkusztikus gitár, a kellemesen hamiskás, szétvisszhangosított hegedű vagy a szájharmonika) teljesen élő, igazi, semmi programozás.
A felvételek ennek megfelelően régies, leginkább a 80-as évek underground zenekaraira jellemző lo-fi hangzást kaptak, amelyek csak tovább fokozzák modern, fényesre polírozott hangzású zenékkel tömött huszonegyedik századunkban a Nichtstuer zenéjének már-már egyedülálló hangulatát...

DURCH HEER UND KRAFT

"Az erő s hatalom által" - a magyar martial-industrial/neofolk színtér talán legfrissebb, legfiatalabb zenekara 2008 elején alakult, eredetileg Bérces Ádám egyik egyszemélyes zenei projektjeként. Az első lemez a németországi SkullLine lemezkiadónál jelent meg, 2008 tavaszán, a zenekar jelenlegi felállása valamikor ezután alakult ki.
Zenéjük magyar népzenei alapokon nyugszik, többnyire élő hangszereken, furulyán, hegedűn, gitárokon és harsonán előadva, amelyet a műfajban már megszokott erőteljes, militáns ritmusokkal, néhol ipari zajokkal és torzított beszéd-szerű, vegyesen magyar, német és angol nyelvű vokálokkal kombinálnak. A felbecsülhetetlen értékű magyar népdalkincset gyakorlatilag egyedülálló módon gyakran teljesen közvetlen módon használják, dolgozzák fel őket. Dalszövegeik szilárdan kiállnak Európa és hazánk ősi és örök értékei mellett: hazaszeretet, önfeláldozás, hűség, kereszténység és tradíció, illetve gyakran használják fel magyar költők verseit is... A romlás és a modern pusztítás ellen!

TRAPA NATANS

A Trapa Natans alapvetően az experimentális noise és az egyes ambient műfajok határán dolgozik. Néhol ritmusképletek, analóg hangjelek, különös hangulatok váltakoznak a sokkoló zajfüggönyökkel. A korunk lelki zavartságát, racionális túlerőltetettségét tükrözve és a káoszt ábrázolva próbál eljutni bizonyos zen felismerésekhez. A pillanatra irányított figyelem a zajokon keresztül a jelenlétbe érkezik, így egyfajta tudati kiüresedés által végül a lélek békéjéhez és csendjéhez vezet az út. Zajkoanok, digitális haikuk világa ez, ahol a zavar renddé szelídül, belesimul a pontszerűvé váló tudat meditációjába.

KIÁLLÍTÁS - vÁLSÁG!

Huczek Zoltán festménye
Gátas József fotói
Kiss-Csitári Péter alkotása
Kórós Tamás festményei
Kovács Roland animációi (nagyterem - Trapa Natans)
Pető Zoltán és Verdes Csaba írása és verse
Vajna Nikolett grafikái

ZENE

Akasha, Gelka, Herr Jozef
körvonalak: Bain Wolfkind, Current 93, Coph Nia, Der Blaue Reiter, Death In June, Der Blutharsch, Einstürzende Neubauten, Gae Bolg, Kirlian Camera, Laibach, Ordo Equilibrio, Raison d'Etre, Rome, Rosa Crvx, Sieben, Spiritual Front, Triarii és mások...

PROGRAMMENET:

21.00 - Kapunyitás, zenei felvezetés (az első 40 látogató CD-t kap ajándékba a jegy mellé!)
22.30 - LivingTotem
23.30 - Nichtstuer
00.30 - Durch Heer Und Kraft
01.30 - Trapa Natans
02.15 - zenei levezetés reggelig

Helyszín: Gyár, Soroksári út 160.
Időpont: 2009. V. 02.
Megközelíthető: Boráros tértől 23-as busszal a FÉG-Arsenál megállóig, innen 3 perc gyalog.
Hozzájárulás: 800 Ft


A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2013. 03. 21. - 13:38 | © szerzőség: Gelka