Az idén harmincadik születésnapját ünnepelő zenekar sok mindenen keresztül ment már a hosszú évek során. 1981-ben alakult a csapat az angliai Leeds városában. Az alapítók Andrew Eldritch /dob/ és Gary Marx /gitár/ voltak. Később csatlakozott hozzájuk Craig Adams /basszus/. Kezdetben Andrew még a dobok mögött püfölte a ritmusokat, kisvártatva azonban az énekesi pozíciót vette át. Az ércesen csengő baritonnal megáldott torkú úriember ezután csak az éneklésre koncentrált, de azért a dalok írása sem veszett el a félhomályban, hiszen gondoljunk azokra a nótákra, amelyek az évek folyamán születtek mint a "WALK AWAY, MARIAN, DOMINION, FLOOD II., WHEN YOU DON'T SEE ME, vagy a MORE című szerzeményekre. Az ütősök posztját a mai napig hűséges dobgép, Dr. Avalanche váltotta fel. Első koncertjüket 1981. február 16-án tartották, és az azóta eltelt három évtized alatt számos fellépést, turnét hagytak a hátuk mögött, nem beszélve az azóta lezajlott tagcserékről sem. Megemlíteném itt Wayne Hussey, vagy Patricia Morrison nevét de nem feledkezem meg Tony Jones vagy Andreas Bruhn zenészek személyéről sem, akik a 80-as, 90-es években fantasztikus muzikalitásukkal,írásaikkal öregbítették az együttes nevét. Három remek stúdióalbum készült a banda neve alatt, amelyek máig meghatározó hanghordozói a goth műfajnak.
Sajnos 1992-től már nem beszélhetünk a S.O.M. aktív alkotómunkásságáról, mivel ezután csak két válogatás LP jelent meg a piacon a régi kislmezes nóták anyagaiból.
1994-ben kiadójuk a Time Warner ellen lázadtak fel, mert a lemezcég visszatartotta a szerzői jogdíjak kifizetését, és nem ismerte el a csapat zenei munkásságát, mondván hogy az egy alacsony szintű dolog. 1997-ben aztán ismét beindult a gépezet, és azóta is mozgásban van. Az azóta eltelt időkben már számos új nóta született, de azóta sem kerültek lemezre. Ennek az a fő oka, hogy eddig egyetlen lemeztárasággal sem sikerült olyan szerződést kötniük, amely mindkét fél számára előnyös lenne, s hogy ebből mikor lesz valami kézzelfogható eredmény, az még a jövő zenéje.
Nos eljött a péntek este így készülődnöm kellett a koncertre. Természetesen az otthoni CD lejátszóba az együttes eddig megjelent slágereit csempésztem, hogy meglegyen a ráhangolódás a koncertre. Mint két évvel ezelőtt, most is az ARTEMOVSZK 38 állóhajó adott otthont a kétnapos születésnapi partynak. Még éppen sikerült időben beesni a bárkára, és a bejáratnál már kedves ismerősökbe botlottam. Ahogy végeztem a ruhatárban máris felcsendült az est első nótája a FIRST AND LAST AND ALWAYS. Mint az már megszokott dolog egy Sisters bulin, a töménytelen és elengedhetetlen füst mennyisége, amelyet most is két oldalról okádtak a füstgépek. Ami szerencsés dolog volt, hogy valamilyen módon gondoskodtak a tömjénár elszívásáról, így valamennyire lehetett látni a zenészeket a színpadon. A kalapos, öltönyös egykori úriemberből időközben pólóra és jégkorongmezre váltott,és hajkoronájától is megvált Andrew Eldritch a szokásos formáját hozta. Ismét jó volt hallani a régi szerzeményeket, bár az új számok is teret kaptak az éj folyamán. A hangzással nem voltam teljes mértékben megelégedve, pedig először a keverőpultnál álltam, aztán középtájra settenkedtem, így is kicsit visszhangzott az egész cucc, de azért még az élvezhetőség határain belül maradt. Két alkalommal jöttek vissza játszani a nagyérdemű legnagyobb örömére és a TEMPLE OF LOVE szólamival ért véget a fellépés. Azért mindent számbavéve egy igen húzós bulit hoztak össze az első nap alkalmából a muzsikusok. Jó volt ismét régi arcokkal találkozni az élő műsor után, és az azt követő after party is jónak ígérkezett, bár én nem sokáig maradtam.
A hétvége második napja kissé enerváltan kezdődött számomra, tudtam mindennel csak óvatosan szabad bánni a későbbiekben.
A forgatókönyv majdnem a szokásos módon zajlott, megérkezés, az uszály hídjánál tűzzsonglőrök és egy dobos fogadta a tisztelt publikumot. Aztán bepakolás, ismerősökkel való dumcsizás. Legalább annyi ember tiszteletét tette a szombat esti megmozdulásra, mint előtte való nap tették. A hangverseny most később kezdődött, mint ahogy az pénteken történt. Aztán beindultak a srácok a RIBBONS hangjaival. Most a színpad baloldalát szemeltem ki leshelyül, és a szituáció ugyanúgy zajlott mint pénteken : sűrű füst, de ez már megszokott dolog azt hiszem, ez egyfajta image a S.O.M. részéről – viszont sokkal jobb volt a hangzás. Ami negatívumként jött le az estéről, hogy nagyon sok nótát, a korábbi napon leadott repertoár 80% - át ugyanúgy eljátszották és csak pár még előtte nem hallott szám került terítékre. Furcsa volt még látni a főnővért ugyanabban a citromsárga foszforeszkálós pólóban feszíteni a deszkákon, mint a kezdő nap, szerintem egy világhírű zenésztől ez abszurdumnak számít. Többektől hallottam a koncert után, hogy szerintük playback-ről ment az egész ceremónia, de én tisztán hallottam, hogy ez bizony élő muzsika volt, no persze természetesen a szinti és a dob az mindíg is samplerről szólalt meg. Most is kétszer sikerült visszatapsolni őket,és a VISION THING című alkotással búcsúztak el Budapesttől. Összességében foglalva az eseményeket egy nemes gesztus volt a banda részéről, hogy egy kétnapos fellépéssorozattal ünnepelték a szülinapjukat kis hazánkban, viszont ha az eljátszott nótákat nézem a két estéből lehetett volna inkább egy. Mindenesetre így is jó volt őket újra látni, hallani.
Valovics Tímea (fekete-fehér) és Gabor fotói
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
