Kevés olyan koncertet vagy csak szimplán bulit tudnék megemlíteni az elmúlt időszakból, ami maradandóan belevéste magát – annak jó értelmében – még hosszú hetekig emlékezetünkbe, legyen szó bármilyen stílusról.
A VNV Nation ezt megtette.
Ha azt mondom futurepop: a hazai igen szűk szcéna egyből elkezdi kántálni azokat a bandákat, akik ezt a sajátosan fuzionált vonalat képviselik, immár mintegy 20 éve a zenei világban, élükön Ronan Harris és Mark Jackson sajátos önmegvalósító projektjét, a VNV Nation-t.
Nem az első koncertjük volt a „srácoknak” kis hazánkban (2005-ben elsőként az A38 hajón a Soman és Diorama, majd 2007-ben az azóta már csak emlékeinkben élő Kultiplexben a német Head-less, és 2011-ben a szintén német Staftranz kíséretében), de a szeptemberi buli után azt hiszem: nem is az utolsó...
Legutóbbi – sorban a 10. - Automatic albumukat promotáló turnét idén az egyébként egészen más zenei vizeken evező Skalar Music hozta el a Dürer-kertbe. /Itt jegyezném meg: maximálisan üdvözlendő a Skalar Music nyitása, és talán látva azt a bizonyos szeptember estét, lehet nem utolsó alkalommal újítottak koncertpalettájuk színesítésekor./
De, mi is a VNV NATION? Talán az EBM és synthpop alapokkal sajátosan egyesített, melankolikus és elgondolkodtató szövegvilág kontrasztos egységét alkotó elegy, ami azon felül, hogy láthatatlan ütemcsápjaival mozgásra kényszeríti a hallgatót, elgondolkodtató üzeneteket mond a világnak.
És igaz: nem mindenki számára befogadható, de aki egy kicsit is nyitott valami egészen sajátos koncertélményre a „kortárs, alternatív elektronikus” világból: nos, az a Ronanéktól maximális adagban kap olyan élményt, amire mástól-máskor ilyenformában nem számíthat.
A VNV Nation fegyelmezett és zseniálisan komponált hangzásvilággal legalább annyira megmozgat több tízezres fesztiválközönséget, mint amennyire oldottan és emberközelien veszi azokat a Klubkoncerteket, mint ami a Dürer-kertben is hallható volt.
Úgy 200 ember gyűlt össze, kíváncsian várva az újonnan összetett, és a Ronan Harrisék által szerényen az”eddigi legjobb album”ként definiált Automatic bemutatkozására aznap este a Dürerbe.
Kevés? Valóban, egy koncerthez, egy olyan zenekarhoz, aki a jelentősebb nemzetközi underground fesztiválokon több tízezres tömeg előtt is hozza saját eszmei világát.
De aki ott volt, az bizton állíthatja: nem, 200 ember nem kevés akkor, ha úgy áll (akarom mondani, ámul) egy emberként Ronanék előtt, ahogy azt azon a szeptemberi estén tette.
Az utóbbi idő egyik legemlékezetesebb estéje volt, ahogy együtt „lüktetett” a zenekar a közönséggel, egy emberként kántálva a régi és új nótákat.
Az emberközeliséget és a hitelességet mi sem példázta jobban, mint Ronan és Mark közvetlensége, az a baráti oldott hangulat, ami a számok közti felkonferálás és sztorizás övezett, vagy akár Ronan „történelmi” kalandja az Unikummal majd valami igen karcos hazai pálinkával. (Előbbit még csak-csak szívesen fogadta, ráduplázva, míg utóbbit már „méregnek” nevezve nevetve csak a jól bevált whiskeyt méltatta.)
És bár a Hungarikumokat nem is kedvelte meg egyikőjük sem úgy igazán, futurikumot alkottak akkor, ott azzal a pár szász fős közönséggel, akik nagy része a mintegy 2 órás koncertet örömmámorban nézték végig.
Setlist: Intro - On-air : Chrome : Space & Time : Sentinel : Darkangel : Further : Epicentre : Tomorrow never comes : Resolution : Illusion / Gratitude / Standing (motion) / Farthest Star / Control // Legion / Honour // Beloved / Nova / Perpetual
És bár hálátlan szerep előzenekarnak lenni, ildomos megemlítenem, hogy az este vendégzenekara volt a Straftanz legénysége. A két tagú német projekt aggrotech/EBM alapokon nyugvó hangzásvilágát eleinte lagymatag érdeklődéssel pásztázták a jelenlevők. Az idő haladtával a srácok egyre lelkesebb és olajozottabb hangulatban, a viszonylag egyszerű alapokon nyugvó zenéjükkel végül mintegy 45 perces mozgásra késztették az addigra már szép számmal összegyűlt közönséget.
Major Brigitta és Gabor (13-18) fotói
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
