Arcana

"Mikor fagy marja kezeid
Úgy érzed emésztő tűz égeti"

A világfájdalom, mely áthatja szellemünket, vágyat kelt bennünk a túllépésre önmagunkon, és a minket körülvevő világburkon. Visszaút nincsen, de a letűnt korok dicsősége, hősi fájdalma, tragédiája nem vész el soha. Itt kezdetét veszi egy csodálatos utazás, melyet az Arcana nevezetű svéd zenekar közvetít felénk. Utazás, mely magasabb szférákba emeli a lelket,s mintha egy pillanatra megcsillanna ragyogó fényében a mindenség esszenciája. De egyben megmutatkozik a feneketlen mélység ahol nincs más, mint égetően fagyos halálsikoly. Hullámzóan ragadja magával a lelket, és viszi, viszi a távoli messzeségekbe.Mélysötét univerzum, fénylő csillagok, középkori katedrálisok, végtelennek tetsző tájak tűnnek fel, folynak egymásba.

Igazi művészet ez, mely képessé tesz minket egy korlátolt, de mélyebb érzékelésre. Szándékosan nem illettem olyan jelzővel, hogy " misztikus " mert az ilyen szavak nem képesek visszaadni ennek a varázslatnak a lényegét.Minden egyes hangszer az összhangban, a harmóniában érvényesül. Ez az Arcana esetében csodálatos egységbe forr össze az énekesek kristálytiszta hangjával.

Igen gyarló ez a próbálkozásom, hogy egy magasabbrendű rendszert, a zenét megpróbálok kommunikációs nyelvi eszközökkel híven tükrözni. A zene mélységes mély birodalmának még csak a felszínét sem fogják soha megérinteni a szavak - mint egy szellő a tó fölött, lengedezik, de nem jut be soha.

Hogy túljutunk-e valaha önmagunkon és a világon, abban nem bízom. A vágy keltette fájdalom viszont nem múlik, nem múlhat el soha, míg sorsunk be nem teljesül. Addig is hallgassuk az Arcana-t.