A művésznek 2009 óta nem volt önálló kiállítása, ezért is igen rendkívüli ez az „ikertárlat”.
Egyfelől a 2004-2005-ben készült Oradour „graphic novel” azon részei, amelyek soha nem jelentek meg nyomtatott formában, valamint ebből és más egyéb képregényekből kiemelt s méretesre nagyított képkockák függnek a falakon. Ez a kísérlet azért is figyelmet érdemlő, mert a szövegeket lehagyva, környezetükből kiszakítva külön műalkotásokká válnak ezek a kockák, s így új kontextusba kerülve más értelmezési lehetőséget hoznak létre.
A kiállítás másik fele 2010 júliusa és 2011 októbere között készült alkotásokra épül, melyeket erősen inspirált Edward Alexander, ismertebb nevén Aleister Crowley munkássága.
E két, első látásra egymástól távoli blokkot, egyfelől természetesen a művész személye, másfelől a mágikus és okkult irányultság kovácsolja szerves egységgé, s az alkotások megtekintése után semmi kétség nem marad bennünk, hogy egymástól nem különválasztható anyag ötvöződik itt egybe.
Bevallom, a crowley-i életúttal nem kívánok kiemelten foglalkozni, s nem teszi ezt Rásonyi Ábel sem. Műveiben Ő sem a személyre fókuszál, még olyankor sem, amikor portrékat készít Crowleyról, hanem a mágikus aktusra. Így tiszteleg Crowley életműve előtt, amely tisztelet adásban érzek némi szánakozást a mágus fölött, annak mágikus megvalósításának eredményességét illetően.
Akiben pedig mégis kíváncsiság ébredne a Nagy Fenevad iránt, ahogy Crowleyt önmagát nevezte, annak segítségére lehet David Tibet, a Current 93 frontembere, kinek egy hosszabb cikkét magyar fordításban szintén olvashatják a képek mellé kihelyezve. Ezt, valamint az egyéb Crowley idézeteket szintén a kiállítóművész, Rásonyi Ábel fordította, így adva tanújelét egy elmélyült kutatási processzus kiteljesítésének.
S most a Crowleyi opus kapcsán engedjenek meg néhány észrevételt.
Az egyik az emblematikus crowleyi jelmondat, a „ Tedd azt amit akarsz, és az lesz a törvény" totális – anarchisztikus, hedonisztikus - félreértelmezésével kapcsolatos.
Ez a jelmondat teljes mértékben összhangban áll a „Légy önmagad!” és a „Maradj hű önmagadhoz!” tradicionális etikai elvével. „Azt kell felismerned, és akarnod ami vagy, nem pedig igyekezni másnak lenni, mint ami valójában vagy”. Ahogy Crowley is fogalmaz a "Mester húsz és két titkos öröme" című művében: „ÉRTSD MEG ÖNÖN AKARATOD!”
Bizonyos mértékig feladatnak tekinthető az önmagunkhoz való hűség, a saját benső valódi lényünkhöz való hűség. A saját dharmánk, a szvadharmánk beteljesítése.
Ahogy egy ősi maxima fogalmaz:
"Jobb tökéletlenül teljesíteni saját kötelességünket, mint valaki másét jól végrehajtani."
Illetve ahogy egy ősi árja szöveg mondja:
"Az ember akkor éri el a tökéletességet, ha saját létezési módjának beteljesítésével hódol annak, akitől minden élők és az egész univerzum származik."
És itt áttérnék egy másik problémára a crowley-i út követhetőségére.
Crowley meglehetősen jó képességű volt, követői vonatkozásában kimagaslónak is mondhatnánk. Ez az út nagyon specifikus, ha megengedhetem ezt a személyes véleményt, csak önmaga által járható, más által nem követhető praxis. Ezért erős szkepszissel viseltetek a Crowley által életre hívott Ordo Templi Orientis tagjai által bejárható út hatékonysága irányába. E felvetéssel kapcsolatban hadd idézzek egy hosszabb passzust René Guenon „Megjegyzések a beavatásról” című művéből, a ceremoniális mágiára vonatkozó fejezetből:
"Biztos, hogy az okkultisták nemigen hajlandók elfogadni, miszerint a 'ceremoniális mágia' - az egyetlen mágia, amit ismernek és próbálnak űzni - csak egy degenerált forma, de azért a helyzet az ez; és anélkül, hogy azonosítani akarnánk a varázslással, azt lehet mondani, hogy bizonyos tekintetben még degeneráltabb, mint az, jóllehet más módon. Hadd fejezzük ki magunkat még világosabban e ponton.
A varázsló elvégez bizonyos rítusokat és kimond bizonyos formulákat, amelyeknek általában nem érti a jelentését, belenyugszik a lehető legpontosabb elismétlésükbe, aszerint ahogy tanították és továbbadták neki, és e rítusoknak és formuláknak, amelyek a leggyakrabban nagyon ősi rítusok többé-kevésbé eltorzult maradványai és valószínűleg eredetileg nem jártak semmiféle ceremóniával, számos esetben még mindig van hatásuk (nem teszünk itt különbséget az ezeket irányító jótékony illetve kártékony szándék között, mert most kizárólag az elért hatások ténylegességével foglalkozunk). Ezzel szemben az okkultista, aki 'ceremoniális mágiát' mutat be, általában semmilyen komolyabb hatást nem ér el, bármennyire is ügyel, hogy megfeleljen számtalan jelentéktelenségnek és bonyolult előírásnak, amelyeket kizárólag könyvekből olvasott ki, és nem valamilyen transzmisszió révén kapott meg. A varázsló praktikái és az övéi között olyan különbség van, mint egy akár elvénhedt állapotban, de élő, illetve egy halott dolog között.
A 'mágus' [...] e sikertelenségének két oka van: egyrészt az, hogy amennyiben egy ilyen esetben egyáltalán lehet még szó rítusokról, azokat inkább csak szimulálja, mintsem valóban végzi, tudniillik híján van a transzmissziónak, ami szükséges lenne 'életre keltésükhöz', és ami puszta szándékkal nem pótolható. Másrészt e rítusokat a szó szoros értelmében elfojtja a ceremóniák üres 'formalizmusa', mert nem tudván elválasztani a lényeget a lényegtelentől (és a könyvek, melyekkel konzultál, távolról sem segítőkészek, mivel általában minden kibogozhatatlanul össze van kuszálva bennük, egyes esetekben talán szándékosan, másokban talán nem), a 'mágus' természetszerűleg fog mindenekelőtt a külső aspektusokra figyelni, ami a legszembeötlőbb és 'leglenyűgözőbb', és végső soron ez az, ami magát a 'ceremoniális mágia' elnevezést igazolja. Igazság szerint a legtöbben azt hiszik, hogy 'mágiát mutatnak be', valójában semmi egyebet nem hajtanak végre mint egyfajta meztelen önszuggesztiót;"
Még egy fontos gondolatot szeretnék megemlíteni Crowley kapcsán. Az ő praxisában eminens helyen szerepelt a szexus és a drogok használata. A távol-keleten létezik egy fogalom, amely azt a gondolatot fejezi ki, hogy ha sikerül meglovagolnunk a tigrist, nem csak megakadályozzuk hogy ránk vesse magát és széttépjen minket, hanem ha megragadjuk, nem esünk le róla, végül le tudjuk győzni. ezzel analóg a Mithras kultuszban a bika meglovaglása, majd megölése. Ennek alkalmazása talán legjobban a személyes belső élet magatartásmódjára vonatkozhat, de kritikus történelmi és közösségi szituációkban is felvehetünk ilyen magatartást.
Az occultum fátyla mögé betekintő művész, Rásonyi Ábel, aki valódi inspiráltsággal közelít témáihoz, alapos kutatással, értő módon, mind szellemi tekintetben, mind Technikai szempontból pontosan ezt a személyes belső életben megjelenő magatartásmódot valósítja meg.
Nagyfokú uraltságot érzek munkáiban, semmiképpen sem egy öntudatlan művész sodródását tapasztalom, aki a téma iránti elragadtatásban elveszve, szinte megfullad művészete nagyszerűségének nyomasztó súlya alatt. Itt egy autonom felismerésből fakadó út bejárásának lehetünk szemtanúi. Ez Rásonyi Ábel tigrislovaglása.
E folyamatban más módon segíteni nem tudunk a Homo Viatornak, csak tiszta szívből bátoríthatjuk őt, hogy tisztába jőve az úton reá leselkedő veszélyekkel, lovagolja meg a már említett fenevadat, erős kézzel irányítva azt. Ne járjon úgy, mint sokan, akik felugrottak ugyan a tigris hátára, de egy óvatlan pillanatban lefordultak róla, s most a hasába kapaszkodva, odaütődve az út kemény szikláihoz, még mindig azt hiszik, hogy ők az urai a vadul száguldó állatnak, mely a fékezhetetlen erők tökéletes szimbólumaként egyre távolabb viszi őket eredeti céljuktól.
Rády Sándor Zsolt
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
