„A gyerekkor hosszú és keskeny, mint egy koporsó, és egyedül nem lehet kijutni belőle.”
Tove Ditlevsen írásai reneszánszukat élik. Koppenhága-trilógia című memoárjában, amely az 1960-as és 70-es évek fordulóján látott napvilágot, fájdalmas őszinteséggel tárja az olvasó elé legszemélyesebb élményeit, élete legintimebb történéseit. Mesél koppenhágai gyerekkoráról, fiatalságáról, íróvá válásáról, házasságairól és függőségéről. A trilógia első része, a Gyerekkor egy iróniával fűszerezett, érzékeny portré felnőtté válásról, barátságról és költői szárnypróbálgatásról.
„Sötét a gyerekkor, és nyüszít, mint egy pincébe zárt, elfelejtett kis állat. Látni, mint a leheletet a hidegben, olykor túl kicsi, olykor túl nagy. Soha nem illik pontosan az emberhez. Csak akkor lehet nyugodtan szemlélni, és úgy beszélni róla, mint egy túlélt betegségről, amikor már levetetted magadról, mint egy inget.”
Tove Ditlevsen (1917-1976) a 20. századi dán irodalom legeredetibb női hangja. Koppenhága munkásnegyedében, Vesterbróban nőtt fel, első költeményeit 12 évesen írta. Hosszú alkotói pályafutása során több mint harminc verseskötetet, regényt, novellát, gyerekkönyvet és memoárt írt, amelyek középpontjában a szorongás, a traumák és a lelki vívódások állnak. Írásaiban elmosódnak a határok önéletrajz és fikció között, megelőzve ezzel az autofikció olyan kortárs klasszikusait, mint Rachel Cusk és Karl Ove Knausgard. Műveit mintegy harminc nyelvre lefordították. (fülszöveg)
