Már a harmadik nagylemezével mászott elő a spájzból a két „donna tonna” hölgyemény, hogy ismét teltkarcsú alakjukkal, és zenéjükkel a frászt hozzák a világra. Alma Geddon, és DEADri Ransiid utolsó lemezük óta sem vette igénybe a Norbi féle diétát, és zenéjük is maradt olyan, mint már megszokhattuk tőlük.
Azóta a hölgyek egy Hercules csapatszállító repülőgép segítségével átköltöztek az államokból Németországba, de az európai klímaváltozás úgy látszik nem volt rájuk hatással. Új tagot avathatnak viszont eme lemezen, a szőke Beth személyében, aki szintén nem vékony, és megjegyezném, mellesleg el van engedve! Zeneileg egyébként minden maradt a régiben, rekedtes, kissé szavalós ének, kevés, alárendelt torzított gitár, rengeteg szintivel megtámogatott gothic zene, némi deathrock alappal, bár, ez utóbbi egyre inkább kezd eltűnni zenéjükből. Viszont, a tangó, és a mulatós hangszínek maradtak, szóval, ez a kiadvány még a legdepressziósabb emberkét sem fogja ereinek megcsapolására ösztönözni. Ez két albumon keresztül remekül működött, azonban, én, személy szerint itt már kissé erőltetettnek, unalmasnak érzem ezeket a zenei megoldásokat. Rendben van, hogy ilyen ökörséget rajtuk kívül a világon senki nem követ el, és ez milyen egyéni dolog, de egy kis változás már igazán rájuk férne (nem csak a súlyukkal kapcsolatban). A „Lesbian Vampires From outer Space” idején komolyan szerettem munkásságukat, az ezt követő „Creepy Crawleys”is sokszor késztetett kisebb tombolásokra alkoholtól befolyásolt állapotomban, ám, most még a pia sem segít (pedig higgyétek el megpróbáltam úgy is, nem is egyszer)! A „The Island Of The Damned” ugyanis egy az egyben elődeinek a kereszteződése, csak talán még populárisabb formában. Hiába a rengeteg tangóharmonika hangszínek, a tömérdek billentyűs hangszer alkalmazása, azon kívül, hogy van itt pár jó dal, ettől még nem fogok egy egész házi sonkát egy evésre befalni (amiben ők, gondolom verhetetlenek)! És akkor még nem szóltam a szövegekről, melyek terén sajnos a helyzet ismét változatlan. Horror, szex, gótkodás, de olyan bugyuta tálalásban, hogy a mondanivaló történetek a rengeteg „B” kategóriás filmhez képest is csak „Zs”! Kivitelezés terén sem tudok semmi extra dologgal beszámolni, egyszerű, borító, pár oldalas booklet, ennyi. A lemez jobb pillanatai közé tartozik a nyitó címadó dal, aztán a „Bats”, és a „We Were Sensible People”. Ezek komolyan remekül sikerült összepakolniuk, hangulatos, nagyon dallamos, egyszerű tételek, ha még ennyi jó dal lenne a lemezen, semmi bajom nem lenne velük!
Szóval, mire is jó ez a muzsika? Ha netán hulla mákos állapotban szeretnénk zenét hallgatni, ez a lemez garantálja, hogy tuti jó hangulatunk legyen. Vagy netán, ha valaki házasságra adja a fejét, a lagziban senkinek sem fog feltűnni, hogy ez nem odaillő zene! Lehet rá ropni papával, mamával, meg az egész násznéppel, ha nem tudnak angolul…
Nem szabad komolyan gondolni ezt a zenekart, még ha tagjai szerint, ők nem is viccből csinálják! (10/6)
Honlap : Scary Bitches
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
