Diamanda Galas

Mikor láttam Diamanda Galas-t a legutóbbi Songs of Exile turnén, eszembe jutott, hogy nála a hibátlan zeneiség nem egyszerűen a technikából fakad, hanem a szenvedélyes hitből, még ha tökéletes zenei memóriával is fejezi ki. Ahogy a szórt fény árnyékát a közönségre veti, saját nyelvünkön hívja a gondolat szellemeit. A tiszta szándék fonja össze a dalcsokor különböző szálait – az amanes stílusjegye, az ősi siralom, amit „a harcmezőn álló katona utolsó kiáltásaként” ír le, a torokból jövő, gyönyörű blues (See That My Grave Is Swept Clean), a kísérteties megzenésített versei Paul Celan, Cesar Vallejo, Adonis költőktől, akik mind átélték a hazájuktól és kulturális hagyományaiktól történő erőszakos elszakítást. Diaspora – a szétszóratottak: a kifejezés a pusztítást jelenti, egy legyőzhetetlen erő eljövetelét.
Tulajdonképpen maga Galas is száműzött. Görög amerikaiként összetett kulturális háttérrel örökölte a kis-ázsiai hagyományokat: az ősi Bizánc különböző kultúráit és a száműzetést az Ottomán Birodalom idején. Az etnikai tisztogatások megértése összeköti az ősi birodalmak véres konfliktusait, a modern török állam népirtásait és az identitásuk miatt bebörtönzöttek, megkínzottak vagy kisemmizettek szellemi száműzetését. Pont olyan szenvedélyes, ahogy a munkája sejteni engedi. Galas a beszélgetésben is megmutatja akasztófahumorát és azt a ritka képességét, amivel művészi, gondolkodásmódbeli és politikai párhuzamokat von századokon, földrészeken és ideológiai különbségeken átívelve.

The Quietus: - A témáid a főáramú zene szabványai szerint ezoterikusak, a modern klasszikus vagy avant-garde zenei szabványok szerint viszont nyíltan politikaiak. Milyennek érzed a zenekritikusok fogadtatását?

Diamanda Galas: - Á, ott van az „AIDS-es nő”, egy csomó lap nevezett így. Sokan elitistának tartanak, mert van technikám, én viszont a technika nélkül ittasan a színpadra álló, erős lemezkiadói háttérrel rendelkező pop énekeseket tartom elitistának. Más egyéb? Nyomasztó. Jaj, kérem, ha egy férfi énekel nyomasztó dalokat, azt szeretik.

The Quietus: - Johnny Cash! 95 éves, majdnem halott, előhúz még egy videót, összeházasítva magát a Nine Inch Nails-szel. Ó, a pátosz...csillagos ötös!

Diamanda Galas: - Így van. Pontosan. Ki nem állhatom az érzelgősséget az ilyesmi mögött. Azt hiszem, ezeknek a srácoknak nem sikerül magukhoz térni. A zene a viagrájuk, elmennek a kocsmába, benyomják a zenegépet és a dugásról beszélgetnek. És tényleg, amit én valaha is csináltam, az ennek az ellentéte. Nem hiszem, hogy érdekelné őket bármi, amit én csinálok.

The Quietus: - A gondolat, hogy számkivetett vagy száműzött vagy, a munkáid egyik központi témája, ugye?

Diamanda Galas: - Van egy Uparxo című dal – annyit jelent, hogy „létezem”. Ez a dac legegyszerűbb formája. Egyesek számkivetettnek születnek vagy számkivetetté válnak, mert a törvények mindig változnak, hogy őket kihasználják. Erről szól a Songs of Exile. Főként Kis-Ázsiára összpontosít, a száműzetés megtapasztalására, arról a helyről, amit Törökországnak neveznek – amit én nem nevezek Törökországnak. Az egyetlen oka, hogy Törökországot Törökországnak hívják, hogy ha bármi másnak hívnád, azt a törökség elleni támadásnak tekintenék és megölnének. Anatóliának kellene hívni, ebbe beletartoznak a népcsoportok, beletartoztak volna, amíg nem kezdtek bele a népirtásba, az etnikai tisztogatásba.

The Quietus: - Tehát a dalcsokor, amit nemrég előadtál, a ma Törökországnak nevezett területen az örmény, szír és görög népesség ellen elkövetett népirtásról szól, amit a török kormány hajthatatlanul tagad. Ezeknek a daloknak az előadása továbbra is szembenállás a török népirtás tagadásával és az anatóliai kulturális élet hirdetése?

Diamanda Galas: - Néha szó szerint. Van egy szöveg, az Exo Yunanli, ami lefordítva annyit tesz: „Takarodj, görög!” Az „exo”görögül azt jelenti, „takarodni”, az „unan” pedig nem görög szó, de görögöt jelent. Ez egy szitokszó, így hívnak minket a törökök. Két hang szólal meg ebben a dalban: először én énekelem, hogy „Exo Yunanli”, embertelen tónusban, aztán jön egy gyönyörű szöveg, ami Trebzonból (török város a Fekete-tenger partján) származik. Találtam egy felvételt, ahol férfiak, asszonyok és gyerekek éneklik ezt dalt, siránkozva a kitoloncoláson. Eléneklem ezeket a sorokat, aztán közbeszurkálom törökül, mint egy hangosbemondóban: itt a parancsotok. Takarodjatok!

The Quietus: - Mennyire tartod fontosnak, hogy a közönséged megértse a felismerés pillanatát – a pillanatot, mikor felkészülsz arra, hogy az állam ellened van és eljönnek érted?

Diamanda Galas: - Hát Anatóliában vagy máshol, ahol népirtások zajlanak, ez teljesen normális és teljessséggel érthetetlen a másutt élőknek. Hogy magyarázzam...van egy Gyűlölet című vers (lásd a cikk elején), ami hihetetlen. Talán a legtökéletesebb illusztrációja annak, amiről beszélek. Egy török lapban jelent meg, pont a ciprusi invázió előtt. Nagyon híres. Az egész a vágyról szól, hogy Allah nevében, annyi ezer görögöt fejezzenek le, amennyit csak lehet. (nevet) Nagyon rosszul megírt költemény, de bizonyítja, hogy ez volt a cél. Nyiss ki egy napilapot, most itt van.

The Quietus: - Ez folytatódik! Sokakat lefejeznek, kirántják a fogukat...ez a srác egy szorgalmas kis "még".

Diamanda Galas: - Uramisten! Ezt szeretem. Te egy igazi nőimitátor vagy.

The Quietus: - Ezt bóknak veszem.

Diamanda Galas: - Vedd is annak! Mi, női nőimitátorok ritka és ősi faj vagyunk.

The Quietus: - Ez a vers borzalmas! Ez valami elfogadhatatlan. Egy sorozatgyilkos részletes leírása, de epikus léptékkel. Annyira gonosz és egyben saját maga paródiája.

Diamanda Galas: - Igen, teljes mértékben. De igaz, azok a gyilkosságok tényleg megtörténtek. Sok áldozatul esett író, énekes és zenész munkáját használom fel: Siamanto, az örmény író, akit orvul meggyilkoltak vagy a szír költő, dr. Freidoun Bet-Oraham, a tradicionális irodalom egyik legjelentősebb képviselője, akit kivégeztek. Sok írót és költőt végeztek ki, mások az öngyilkosságot választották. El szoktam menni ezekre a helyekre és hónapokat töltök a meggyilkoltak szövegeinek kutatásával, aztán visszamegyek New Yorkba és azt mondom magamban: Nyafogó, anyaszomorító emberek, voltatok már valaha olyan helyen, ahol nem jut ennivaló?

The Quietus: - De akik ilyen szélsőséges dolgokon mentek keresztül, annyira higgadtak, hogy el sem hinnéd! Ugyanígy éreztem, mikor Irakból, Kurdisztánból, Afganisztánból és Kongóból érkezett menekültekkel dolgoztam. Olyanokon mentek át, amiket fel sem tudok fogni. A gyarmatosítás utáni demokratikus társadalomban felnőtt fehér lányként úgy éreztem, még mindig a kamaszkorom tart, és ez a keserves felébredés pillanata. Innentől nem volt időm a barátnőim minidrámáira. Felhívtak zokogva: „Szakítottam a barátommal!”, én meg csak rájuk hagytam.

Diamanda Galas: - Ja.

The Quietus: - Komolyan, ezzel viccelődtek: „Ha nem lennél vaginálisan megkínozva egy hajszárítóval, nem akarna többet megismerni.”

Diamanda Galas: - (nevet) De nem tartod megdöbbentőnek, hogy bárki lehet ilyen (magába mélyedt)? Az egyetlen dolog, amire gondolni tudok, hogy még soha életükben nem tapasztaltak meg igazi fizikai fájdalmat. Valódi fájdalmat. Felénk (az Egyesült Államokban) a legintelligensebb emberek vezetik a taxikat. Komolyan mondom – felsőfokú képzésben tanult asztrofizikusok és kémikusok, és taxiztatják ezeket az undorító kis kurvákat a mobiljukon arról trécselve, mikor látják legközelebb a pasijukat vagy hasonlók – ez tényleg hihetetlen és nagyon szomorú.

The Quietus: - Feltehetően miután láttál ilyesfajta egyenlőtlenségeket, az USA kultúra majdnem gyarmati kapcsolatrendszere is oka lehet, hogy a száműzetés hangja olyan fontos a számodra, igaz?

Diamanda Galas: - Igen. A száműzetettek hangja rendkívül fontos. Anatólia diaszpórája hatalmas és sokszor az elüldözöttek őrzik meg azokat a kulturális vagy művészi formákat, amiket a származási helyükön mára betiltottak vagy elpusztítottak. Az olyanok, mint én, a görög diaszpóra olyanokat alkotunk, amiket talán sosem találnánk ki, ha az anyaországban élnénk. Sok újító író és költő származott a diaszpórából. Például El Greco Spanyolországban élt!

The Quietus: - Észrevettem egy dolgot a költőknél, akiket választottál, mint pl. Paul Celan vagy Cesar Vallejo vagy akár Pasolini: amellett, hogy lenyűgöző költők, mind másképpen voltak száműzöttek. Ez arra utal, hogy a száműzetést épp annyira tartod szellemi, mint fizikai állapotnak?

Diamanda Galas: - Igen. Celant Ausztriába üldözték el, Vallejo önként választotta Párizst. Celan szüleit elhurcolták, bebörtönözték és kivégezték a nácik, Celan pedig munkatáborba került, majd később öngyilkosságot követett el. Vallejo, mikor Peruban élt, tanúja volt, hogy tartják szinte rabszolgasorban az embereket a cukorföldeken. Pasolini homoszexualitása miatt számkivetettként élt a maga kultúrájában. És a Be Sure That My Grave Is Kept Clean, ami szintén része a dalcsokornak, éppenséggel az AIDS járványra utal. Mert nincs számkivetettebb annál, aki AIDS-esként él az országában. Amikor a Defixiones-t (2003-as lemeze a török vérengzésekről) vettem fel, elkerülhetetlen és egyértelmű volt a párhuzam a népirtás és a melegek meggyilkolása között – annyi cikket olvastam arról, hogy temetik el elevenen a melegeket Egyiptomban és Törökországban. És még mindig csinálják.

The Quietus: - Tegnap olvastam híreket Irakból a melegek kínzásáról: speciális orvis ragasztóval beragasztották a végbelüket, aztán hasmenést okozó italt itattak velük és végül a saját hasmenésükbe fulladnak bele.

Diamanda Galas: - Ó, Istenem! Ó, Istenem! Ó, Istenem! Ó, Istenem! Ó, Istenem! Látod – teljesen egyistenhit-ellenesnek tartom magam. Az egyistenhit számomra egy lezárt agy, egy ember, aki elolvasott egy könyvet és szolga. Tudod, miért ateista a világ legtöbb vezetője? Nem hisznek Istenben, mert magukat hiszik Istennek. Ők a saját könyvük. És ez az eredmény. Ezek a kivégzések a börtönben történnek?

The Quietus: - Nem úttorlaszoknál. Olyan, mintha a nagyobb konfliktusok társadalmi feszültségekben másolnak le magukat abban a kultúrában.

Diamanda Galas: - Korrekt! Korrekt! Pontosan ez történik ma Irakban, a nagy konfliktusok elősegítik a kisebbeket. Olyan ez, mint az ökoszisztéma. Helyezzük Irakba a kurdokat, akik maguk is etnikai tisztogatás alanyai voltak: most kiirtják a szíreket. A szírek pedig, mivel ők a legalacsonyabb létszámú kisebbség, mert szabályosan kiirtották, menekülnek, és már szemet is lehet hunyni az iraki konfliktus felett.

The Quietus: - És a valódi történet nem úgy szól, ahogy azt bármelyik oldal láttatni próbálja.

Diamanda Galas: - Igaz. Ki fogja ezentúl elmondani, hogy avatkozott be a Nyugat az olajtermelő országok életébe? Az USA médiában úgy jelenik meg, hogy ez az egész az iszlámról szól, pedig nem arról szól. Aztán ott van Oszama Bin Laden toborzóvideója a Regency Hotelből import homokkal, eljátszva, hogy a sivatagban van. Innentől szánalmas az egész – neki semmi köze az okokhoz! Ő szaúdi, a családja pedig az amerikai kormányhoz kötődik! Tudtad, hogy a nővére kibaszott ráncfelvarrással és orrplasztikával rock'n'roll koncertet akart adni New Yorkban? De senki nem akar szerződtetni egy Bin Ladent, aki Alice Cooper számokat játszik. Talán a sereget fogja majd szórakoztatni. (nevet)

Az eredeti interjú 2009. szept. 9-én jelent meg a The Quietus oldalán: http://thequietus.com/articles/02697-diamanda-galas-interview-talking-he...
A fordítás Tonka Zoltán munkája.