Az ok, hogy ismét Szászország felé vettem Pünkösdkor az irányt, az örök kedvencemnek a Rosa Crvxnak köszönhető. Bár a lipcsei városi színházban már minimum három ízben láttam fellépni Őket, a WGT ezúttal két egymást követő napon a Volkpalast kupolája alatt adott helyet ennek a csodálatos duónak.
A Rosa Crvx a gótikus zenei színtér egyik legegyedibb és legmisztikusabb formációja, amely 1984-ben alakult Rouen városában. Zenéjük a darkwave, a neoklasszikus és a középkori egyházi zene elemeit ötvözi, különleges, időtlen atmoszférát teremtve. Fellépéseik legendásak: templomi harangok, hatalmas orgona, gregorián hatású énekek és színpadi rituálék teszik őket felejthetetlenné. A zenekar központi alakja Olivier Tarabo, aki a kezdetektől meghatározza a csapat művészi irányát. Muzsikájuk a szakrális és profán világ határvidékére kalauzolják a hallgatót. Számomra Ők a gót zene; a latin nyelvű szövegek, a monumentális hangszerelés és a középkori motívumok különleges karaktert kölcsönöznek munkásságuknak. A Rosa Crvx nem pusztán zenekar, hanem egyfajta audiovizuális élmény, amely a gothic szubkultúra spirituális és történelmi gyökereihez nyúl vissza.
Saját maguk öntötte harangok szólalnak meg, csontvázak csoportja adja élőben az ütemet (szintén Tarabo kísérletezésének eredménye), lenyűgöző a Föld tánca performanszaa is, ami többszöri megnézés után sem veszt hátborzongató erejéből - ősi hangot szólaltat meg az ember szívében.
A Rosa Crvx koncertjéről beszámolót írni egyszerre könnyű és nehéz, de okafogyottnak tűnik megragadni azt az elragadtatást papíron, amit a hallgató élőben átélhet. Személy szerint ehelyütt azt a száraz de örvendetes hírt osztanám csak meg az olvasóval, hogy a repertoár olyan szépen bővült, hogy bízni lehet egy teljesen új album megjelenéséban is. Abban az esetben pedig ismét a nyakamba vehetem Európát, mert amíg alkalom adódik, a Rosa Crvxból erőt és hitet meríthetek a világ árnyai ellenében.
