Dugig teltházas, káprázattal teljes, elsöprő erejű koncertet adott a Depeche Mode 2018. február 2-án Budapesten. A jegyek hónapokkal az est előtt elfogytak, és garantált lenne ugyanennek megismétlődése akkor is, ha mondjuk a jövő héten hirtelen újra itt koncerteznének. Teljességgel természetes, hogy az eseményen celebek, közéleti személyiségek is szép számmal részt vettek - a hatalmas, színes-vegyes nézősereg mellett.
Ha nem létezne írásos és képes dokumentálás, a koncerten jelenlevők legnagyobb része valószínűsíthetően meglepődne azon, hogy a zenekar, pályájának első felében egészen más körökbe tartozott. A nyolcvanas-kilencvenesekben a Depeche Mode a poszt-punkból serkent, sötét tónusú szinti-pop, new wave zenék képviselője volt, pontosabban élenjárója, még pontosabban mindezekből is kinőve, egészen egyedi csúcsbanda, ők voltak csak egyszerűen a depes mód. Elektronikus hangszereket használtak, mégis megkerülhetetlen képviselői voltak az össz-dark zenét játszó csoportosulásoknak, számba vette őket mind a kemény indusztriál, mind a súlyosabb gitárzenét hallgató földalatti közönség is. Sokan a Depeche Mode-dal kezdve léptek át a szubkultúra szűkebb-tágabb táborába tartozó további zenekarok felé, mások onnan idevetődve ismerték el munkásságukat - a DM egyfajta középpontja volt az idetartozó elemek képzeletbeli pókhálójának. A mindenféle konvencióktól elhatárolódó, különc bandák közé tartoztak, a rádiók szándékosan nem játszották számaikat, zenéjükkel csak a fent említett stílusokat felmutató klubokban lehetett találkozni. Zenei, és vizuális világuk egyaránt, erőteljesen monokróm volt. Dalaik jórészt a társadalmi perifériára szorult, munkásosztály személyeiről és személyeinek szóltak, hozzájuk már csak értelmiségi, művész fiatalok csapódtak. Rajongótáboruk nemhogy része nem volt a nagyközönségnek, kifejezetten távolságot tartott attól, miközben a kívülállók meg nem értéssel, gyakran megvetéssel tekintettek rájuk. A koncertek ugyan szintén teltház-közeliek voltak, de a látogatóságot szinte kizárólag az említett érintettek tették ki.
Eredet
Az idők azonban változnak, a mostani koncert pedig már, pláne az előbbiek fényében, egy ízig-vérig valódi, közízlésnek is megfelelő, nagytömegeket kiszolgáló, színes, változatos, monstre showműsor volt. Számaik kevésbé különleges hangzásúak, jelentősen befogadhatóbbak, akusztikusabbak. Előadásmódjuk nyitottabb, underground alakok helyett porondmesterek állnak a színpadon. Az egykor szigorúan fekete-fehér megjelenést szemkápráztató színkavalkád, parádé váltja fel.
United Colors of Depeche Mode
A Depeche Mode átalakulása egy szemléletes, korrajzi mintapéldája is lehet a világban az elmúlt évtizedekben végbemenő változásoknak. A jelenség persze összetett, részletes szétbontása véleményütközéseket felvonultató hosszabb elemezgetést eredményezhetne, mégis itt van néhány ötlet a sok közül.
Legelsősorban természetesen az, hogy időközben felnőttek a DM tagjai (tényleges értelemben - nem „csak” úgy, ahogyan a ’Violator’ vagy ’SOFAD’ albumokat szokás „felnőttnek” minősíteni). Többszörös családapákká, feleséghez hazautazó férfiakká lettek, amibe - legalábbis a nagykönyv papírjának formája szerint - nem fér bele teljesen ugyanaz, mint korábban. A DM tagjai továbbá néhány alkalommal úgy megkísértették a szerencsét, hogy bizonyos dolgokat eleve nem is engedhetnek meg maguknak.
Ezzel egy időben persze megváltozik maga az ember is: ami ellen egyszer lázadt, könnyen olyanná válhat. Az est legironikusabb poénja az ’Everything Counts’ előadása és vidám közönségénekeltetése volt: a refrén most már nem csak a nyugati világ/harmadik világ, hanem a zenekar/közönség relációban is érvényes, mégis mindenki önfeledten, boldogan énekli azt!
A Depeche Mode-nak őszintén szólva mindig is volt humorérzéke: az együttes az 1985-ös ’The Singles Collection’ kislemez-gyűjteményes kiadvány egyes változatain a belső borítóra a dalcímek mellé a kritikusok lehúzó kritikáit nyomtatták oda!
Hasonló kaliberű viccet dörgöltek most is, csak most a saját orrunk alá.
The grabbing hands, grab all they can
Gyökeresen megváltoztak a világ, benne a zenei világ körülményei is. Annak idején, a punk, miután lerombolta az addig folyamatosan fejlődő, kiteljesedő, már mindenfelé szerteágazó rockot, kivételes terepet hagyott maga után: legyalultat, és üreset, amit könnyebb szerrel lehetett bevenni. Talaján megmaradtak a legkísérletezőbb kezdeményezések is. A Depeche Mode is - egyébként rengeteg munkával - sikerrel formálta meg saját zenei arculatát és imázsát. Az apokaliptikus-jellegű élethelyzetek szülhetik a legérdekesebb eredményeket.
Az ortodox hozzáállás az örökkévalóságig ugyanazoknak a stíljegyeknek a megtartását venné szívesen, azonban a világ változása miatt előbb-utóbb megérkezik az örök vita fő kérdése, amivel megannyi, ilyen vagy olyan történelmi fordulópontnál találkozni: Megmaradjunk olyannak, ahogy a kevesek megismertek bennünket és akár inkább vesszünk is el? Vagy formálódjunk a változásokhoz, nyissunk a köz felé, integrálódjunk, és biztosítsuk jövőnket?
A Depeche Mode az utóbbi mellett állt ki, és szélesebb közönség által is emészthető, poposabb zenét, arculatot öltött magára. Jelenleg nincs apokalipszis, a világ telítődik entertainer termékekkel, amelyre mindig lapot kell emelni. A DM fazonigazítása önmagában véve olyannyira sikeres, ami minden bizonnyal még az ő képzeletüket is felülmúlja, és akár oktatni is lehetne annak elemeit.
Sokszor emlegetett faktor, Alan Wilder jelenlétének illetve hiányának jelentősége is, de most eggyel több értelemben: idővel egyre inkább világossá válik, hogy személye nem csupán a vegytiszta stúdiómunkában, hangszerelésben jelent különbséget, hanem magában a hangzásban is: a Depeche Mode máig legmarkánsabb korszakának kivételesen egyedi, sötét tónusát egyértelműen ő jelentette a Depeche Mode zenéjében. Ez csaknem maradéktalanul eltűnt, utat engedve a könnyebb zenét kedvelők tömegeinek.
Végül az egzisztencia is idejön: a punk/poszt-punk ipariasabb, szegényesebb, szürkébb, borúlátóbb korában az emberek fogékonyabbak voltak a hasonló témájú zenére. A jelenleg regnáló, agyonreklámozott, a fogyasztói cikkek előállítását és elfogyasztását mindenek felé helyező, külsőségeiben színes, cirkuszi, kulturálisan hanyatló világban, a tartalmasabb, nehezebb, művészi produktumok élettere csökken. A kesztyűt felvenni igazán eredményesen csak a színpompában tündöklő, a gondolkodás igényét mellőző, üresebb, elmélyedés helyett felhőtlen szórakozást, bekapcsolódás helyett kikapcsolódást nyújtó műsorok bemutatásával lehet.
Így válik a Depeche Mode egykori markáns outsider zenekarból, insider csapattá.
Spirit Tour
Ennek megfelelően, a ’Spirit Tour’ (illetőleg az utóbbi néhány) turné előadásai a „mai igényeknek” felelnek meg. A dalszöveg már „nem számít”: mindegy miről szól a ’Never Let Me Down Again’, vagy a ’Question of Time’, vagy ’Where’s The Revolution’, a lényeg az ünnepélyes közös éneklés. Ez ma egy Depeche Mode koncert.
Gyorsan szükséges hozzáfűzni: nehogy azt higgyük, hogy mindez csak a DM esetében van így. Ha megfigyeljük, más, nagyobb kaliberű együttesek, akikről korábban soha nem lehetett volna elképzelni a kommercializálódást, többé-kevésbé hasonló eszközökhöz, giga-showhoz, vizuális orgiához nyúlnak, egykori önmaguk háttérbe szorul.
Az underground még lejjebb kerül, értékek felvállalása már kifejezetten csak a peremvidéken.
Mindezek mellett, a Depeche Mode koncert valóban jó szórakozás, hatalmas élmény volt. A show svájci óra pontossággal, webpage kiírás szerinti 20:45-kor kezdődött - már nem is meglepő módon. A ’Going Backwards’ - elismerendő dalszöveggel - vizuálisan a dolgok közepébe is vágott. A világ visszafelé - Ők előre mennek.
Depeche Mode - Going Forwards!
Egy kissé mégis meglepő módon, a folytatásban, egy rövid ideig a tekintetet elvonó háttérvetítéseket mellőzte Anton Corbijn színpad- és látványtervező, és úgy ahogy annak lennie kell, csak normál koncertlámpa-fénycsóvák kísérték a zenekart az ’It’s No Good’ és a ’Barrel of a Gun’ - és még néhány további, kevesebbet játszott dal alatt a koncert folyamán.
Klasszicizmus
Ezt követte a ’Pain That I’m Used To’ utóbbi turnén is előadott, felpörgetett, mondhatni diszkós változata.
Gyanítható, hogy Dave Gahan „Teljes demokráciát a zenekarban!” vezérelvének áldozata a szám, és annak a kényszerképzetes ötletnek, hogy „muszáj” volt a fürtös hajú koncert-szintetizátoros Peter Gordeno-t előre hívni a színpadon, hogy megmutattassák vele, hogy tud játszani gitáron is.
A komor ’Useless’ előadása kellemes húzás volt az együttestől.
„A kevesebb több”. „Szükségtelen”. És ilyen feliratok mentek a kivetítőn. Talán titkos üzenet, hogy belül ők még mindig ennek hívei?
Néha szavukon fogták magukat
A ’Precious’ inkább csak az édelgők számára volt jó élmény.
Szokatlan kártya a mostani Depeche Mode-tól : a ’World In My Eyes’ csaknem úgy szólt, mint az eredeti.
Érdekes, hogy éppen, a régebbi turnékon bosszantó módon tapsológép Andy Fletcher komolyodott meg mára a legjobban. Színpadi viselkedésében nyoma sincs bohóckodásnak.
A Halálosztó
Gahan saját szerzeményeinek gyöngyszeme, a ’Cover Me’ következett.
Valaminek a vége? Valaminek a kezdete? Az ’Insight’ Martin Gore előadásában hangzott el. Etapját a ’Home’-mal toldotta meg.
Martin Gore front
Az ’In Your Room’ változata zeneileg közelebb állt a ’93-as verzióhoz, mint a közelmúltban játszott poposabb fajtához, ezáltal átérezhetőbb is lett volna - ha a háttérvetített új videoklip hagyta volna azt.
In Your Room 2018
’Where’s The Revolution’ - mindenki énekelte, természetesen.
A már említett ’Everything Counts’ hozta tűzbe-lázba a közönséget.
A ’Stripped’ látványvilága szintén az egyszerű fénycsóvák mellett tette le a voksát.
Az elmozdíthatatlan darabok közül az ’Enjoy The Silence’ hozta a hangulatot. A kivetítőn állatok szerepeltek neonfényben.
Lenne néhány kérdésem Anton Corbijn-hoz
A rendes játékidő végén a ’Never Let Me Down Again’ alatt a búzakalászok most is dőltek rendesen. A szám legvégén Dave lövöldözése hatalmas ötlet.
Őt persze beengedték lőfegyverrel
A ráadásban Martin a ’Strangelove’-ot zongorás kíséretre énekelte. A ’Walking In My Shoes’ háttérvetítése is színes volt.
Try Walking in Anton’s shoes
Az ’A Question of Time’ borzolta még a kedélyeket. Itt ismét kellemes meglepetés, hogy a szám végi szokásos közönségtapsoltatás helyett egy fokkal komolyabb előadás tolt Dave. Végső zárásként a ’Personal Jesus’ kórusával búcsúzott el egymástól a közönség és a zenészek.
Ez az én fegyverem
A mostani Depeche Mode turnék és koncertek, nagy részben üzleti, pénztermelő események. A koncert után, a klasszikus, spontán, szemfüles és szerencsés backstage-bulira való bejutás helyett, ma már egy VIP-jegy megvásárlásával vehet részt bárki a zenekarral közös, félig-meddig nyilvános partin. Azonban az üzleti érdekek mellett, egyre nyilvánvalóbb, főleg az utolsó egy-két turnéval, hogy mindez nem működhetne mindösszesen a pénzért. Bizonyosan ráébredtek a Depeceh Mode tagjai is, hogy evilági életükből lehet, hogy csak egy van, és abban amíg lehetséges, örülniük kell az olyan kivételes lehetőségnek, amilyen az övék. A dalok előadása közben, évről évre egyfajta erősebb kohéziót érezni a két főkolompos, Martin és Dave között. A zenélés élménye, ekkora sikerekkel, olyan áldás, amelynek elmulasztása felmérhetetlen tékozlás, az égieknél megbocsáthatatlan vétek lenne.
Arcba vésett történelem
Személyiségbeli, előadásbéli változások ide vagy oda, a Depeche Mode esze a helyén van, és kihasználja az adódó esélyt. És teszik ezt nem is akárhogy. Habár - elsősorban éppen a brit - zenei szakma még mindig nem, és valószínűleg soha nem fogja érdemeinek megfelelően elismerni ezt a zenekart, a szikár tény az, hogy a Depeche Mode minden hasonló kaliberű társuláson felülemelkedik. Lehetne sorolni együtteseket, akik régóta aktívak ugyan, de: vagy elsősorban a múltbeli teljesítményükből élnek; vagy megpróbálnak újat alkotni, de már nem tudják nagy sikereiket megismételni. A Depeche Mode azonban, nemcsak régi számokat játszik, hanem folyamatosan új albumokkal jönnek elő. Valamennyi változtatást minden turnén ejtenek, és óriási sikerrel veszik azok mindegyikét. Jóllehet, lehetnének még bátrabbak számok összeállítása terén, és a bebetonozott dalaikat olykor büszkén felcserélhetnék bőséges repertoárjukból néhány nagyobb meglepetést okozó számokkal is, ettől még - kategóriájukban biztosan - mindenkit lesöpörnek.
A Depeche Mode már réges-rég elhagyta, nemcsak riválisait, de példaképeit is, és valójában már régóta, csak saját maga önnön maga mércéje.
Egyeduralom
képek: YouTube
