Kórós Tamás kiállítása

A Memento Mori Közhasznú Egyesület 2008 augusztusában alapult 14 alapító tag közös szándékaként. Egyesületünk célkitűzései között szerepel alapító okiratunkban alkotótevékenységek és művészek támogatása, ennek szellemében kívánunk 2009 januárjától (Dalí halálának 20 éves évfordulóján) fővárosi és vidéki helyszíneken különböző képzőművészek alkotásainak kiállítási lehetőséget teremteni.

A budapesti helyszín az SMS Kávézó galériája, ahol február 19-én este 7-kor Kórós Tamás kiállítása nyílik meg, és reggelig a Dekadance! szórakoztatja a látogatókat. A kiállítássorozatunk Dalí emlékének szentelt, ebben az évben hunyt el a festőgéniusz 20 évvel ezelőtt. Egy hónapon át tekinthetőek meg az alkotások, ekkor utazik további helyszínekre (Szeged, Debrecen stb.) és helyére újabb alkotó, Kovács Roland érkezik március 19-én.
 

KÓRÓS TAMÁS

2003-ban érettségiztem rajz fakultáción, majd az Eventus Művészeti Szakközépiskolában játék- és animációfilm készítő szakot végeztem. Ekkor még döntően ceruza, szén tollrajzokat készítettem. Később akrillal és olajjal kezdtem el foglalkozni, melyek mára döntő szerepet játszanak képeimben. Témáim folyamatosan változnak, főleg a fantázia, szimbolizmus és a gótikus elemek dominálnak.
Első önálló kiállításom a Nemti Művelődési házban volt 2008 októberében.
Előtte más alkotókkal a Nekromantika rendezvényeken voltak láthatók képeim.
Több zenekarnak készítettem borítótervet, logókat (Gyöngyvér, Aquincum, Amaranth) Jelenleg a Fantomkocsi című novelláskötet illusztrációin dolgozom.


A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2013. 03. 26. - 08:00 | © szerzőség: Gelka