Talán a jelenlévők közül sokan emlékeznek még, hogy ha nincs rendszerváltás, akkor a mai napon nem itt lennénk, hanem az ún. Nagy Októberi Szocialista Forradalom századik évfordulóját ünnepelnénk sötét aljban, fehér blúzban. Azóta persze tudjuk, hogy az a történés hova vezetett,.de szerencsére van mit ünnepelnünk ma: Kovács Anita barátnőnk kiállításainak már valódi történelme van: 1994-től volt tagja a pesterzsébeti Csili Művelődési Központ képzőművész körének, Kocsis Előd szobrászművész tanítványaként, és már ekkor több csoportos kiállításon részt vett grafikai munkáival. 1999-ben a Kirakatrendező és Dekoratőr Szakiskolában szerzett hivatalos végzettséget, fényképészeti ismereteit pedig a Fotográfus Alapítványi Iskolában is csiszolta. Később a pesterzsébeti Sarkosok Képzőművészeti Stúdió és a Poszt csoport tagja. Csoportos tárlatai mellett már a hatodik önálló kiállítását tekinthetjük most meg, a harmadikat a Memento Mori Egyesület szervezésében.
Anita számára az alkotás egyszerre belső kényszer és a sikerélmény legfontosabb forrása. Műveiben azt jeleníti meg, ami a fejében kavarog: többszöri nekifutásra priorizálja a gondolatait, majd valamire ráhúzza azokat. „Áldozatai” leggyakrabban a természetből származnak: a kertből, az erdő talajáról, rejtett zugokból. A Memento Mori küldetésének is része ember és környezete harmóniájának kialakítása, és ebben Anita élen jár: meglehet, néhány embernél is érdekfeszítőbb lehet az állatok világa. Nagyon szeret elveszni a részletekben, nagyítóval nézi a kis preparátumokat és megpróbálja visszaadni azt az érdekességet és sokszínűséget, amivel hozzátesznek a világhoz. Közben zenét hallgat. Amikor pedig úgy érzi, hogy már nem nagyon tudja ragozni a vásznon a dolgokat, akkor ideiglenesen befejezi a képeket - ezeket láthatjuk ma kiállítva.
A legutóbbi kiállításának idején Anita még elsősorban koponyákkal dolgozott, ezeket váltották fel a preparátumok, amelyek még izgalmasabbá teszik a műveket. Hiszen ezek a lepkék, rovarok finoman szólva az elmúlás jegyeit hordozzák már magukon, mégis többet megőriznek az élet textúrájából, melegségéből, mint a csontok. És egy kicsit a jövőt is láthatjuk bennük: utódaik egyszer amúgy is elözönlik majd a világot, mikor mi már nem leszünk. Ez az utópisztikus gondolat nem feltétlenül negatív, talán csak sok sci-fit nézett az alkotó mostanában: a képeken legalábbis a tőle megszokotthoz képest valóságos színkavalkáddal ünnepli az apró teremtmények világát.
Remélem, hogy Kovács Anita esetében joggal ünnepeljük majd a századik alkalmat is. Most viszont beszéljenek a hatodik önálló tárlat képei. A művekhez a bemutatóra a fenomenális Kósa Csaba alias der Zunder készített zenét, aki setjével a képek által inspirált belső filmjéhez szerzett súlyos és mély soundtracket.
Kellemes elmélyedést kívánok, Anitának és Csabának pedig ezúton is szeretnék gratulálni, és itt szeretnénk megköszönni a Memento Mori Egyesület nevében a Macskának a lehetőséget az összejövetelre!
szöveg: Csillag Zoltán, fotó: Valovics Tímea
