- PeremKult minifeszt. 2010. június 19-én a Gyárban -
Annak köszönhetően, hogy a Művészeti Szakszervezetek Szövetségétől egyesületünk pénzt nyert, az eddigi legnagyobb létszámú rendezvénybe merhettünk belevágni. Az elképzelések szerint a Gyár felső termében a gitáros zenéké volt a főszerep, sorrendben a Cantara, Pornography, Nulladik Változat lépett a színpadra. Az udvaron az elektronikus hangzás volt az uralkodó, az XX4 felvezetését követte a LivingTotem egyszemélyes előadása, majd a Schyzzo.com után az Entrópia Architektúra zárta a sort. Mindvégig lógott az eső lába, de szerencsére csak a színpadbontásnál eredt el reggel hatkor, így az égiek támogatása sem maradt el. Reményeink szerint a folytatás sem marad el, ősszel vagy jövő késő tavasszal ismét jelentkezik egyesületünk nagyobb szabású koncertrendezvénnyel, miközben újraindítjuk a kiállításokat, valamint novemberben emlékezünk Ian Curtisre és Mishima Jukiora.
fotók: Major Brigi
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni