Hungarian Dark Room interjú

Immár negyedszerre szervezel fesztivált Memento Mori név alatt. Milyenek voltak a visszajelzések az előzőekre, netán miben különbözik ez az esemény az elődeitől?

Árnyalnám a kérdést annyiban, hogy a Memento Mori Egyesület által szervezett, és így mint névadó rendezvényről van szó. A visszajelzések nem sokban különböznek még mindig az egyesületi szervezésem előtti időktől, jóformán zéró visszacsatolással megyünk/megyek előre. Általában az adott pillanatban vannak jóleső pillanatok, mint volt például a Szocreál Rituál (Memento Mori III.) spontán együttműködése a fellépőkkel és csatlakozó lelkes arcokkal, ennek talán hosszan tartó „mementója” marad az akkor hegesztett májusfa…

Amint látom, talán eddig ez a legnagyobb volumenű Memento rendezvényetek a korábbiakhoz képest. Kívánjátok még ezt esetleg fejleszteni-bővíteni a jövőben, és ha igen milyen irányba?

Én nem érzem a legnagyobb volumenűnek, valóban több a fellépők száma az eddigiekhez képest, de lényegesen nagyobb munka kötődik egy olyan rendezvényhez, ahol kiállítással és performance-val készülünk. Büszke vagyok az így megrendezett Boris Vian emlékestre például, amire külön komponált zenei anyag készült, ennek hanghordozón való megjelentése finisbe is ér, az 51. évfordulóra úgy tűnik meg is jelenik. Visszatérve a június 19-ei eseményre, itt talán izzadtságszagúbb lesz az eddigieknél a történet, ha az idő is úgy akarja, akkor pont elég raklapot és technikát kell majd az udvarra mozgatni, ami eddig nem volt jellemző.

Megütötte a szemem, hogy a jövőhéten az a Contrast fesztivál fogja követni ezt a bulit, amely tavaly a nevéhez méltóan valóban kontrasztosan egész jól kétpólusra fogta a darkosabb és indusztriálabb vonalat csakúgy, mint ahogy látom ti is jelenleg igyekeztek. Azonban felmerül a kérdés, hogy a többnyire  nem túl jól eleresztett Gyár-látogatóknak nem lesz e sok két fesztivál két egymást követő héten? Nem lehetett volna ezt a két dolgot egy nagyobb volumenű, ám  közös fesztiválba összevonni?

A Kontraszt fesztiválról nem volt hír akkor, amikor a Gyárban lekötöttük a rendezvényt. A helyi szervező is egy héttel rá értesült az LD50 terveiről.

Mindemellett nem minden ponton fedik a Kontraszton preferált műfajok és fellépők az egyesületünk ízlésvilágát, így nem tartom valószínűnek, hogy egy közös rendezvénybe ez tető alá hozható lett volna. A személyes véleményem az, hogy igenis jó, ha akár kéthetente ilyen jellegű „földalatti” rendezvények követik egymást, még ha anyagilag ezt nehéz is megvalósítani – egy kétmilliós fővárosban szégyen, hogy 150 embert nem lehet megmozgatni a nyár eleji időszakban, vagy akármikor. A baj nem a szervezésekkel, sokkal inkább a befogadó fejekben és hozzáállásában kereshető.

Nagyon tetszett az, amint olvastam a Myspace-es Memento Mori ajánlótokban, hogy a fogyasztói mentalitással szemben ti szorgalmazzátok a tudatos, aktív társadalomkritikai civil magatartás életben tartását. Mennyire láthat ebben a magyar ember reális perspektívát, egy olyan országban, ahol sajnos eddig ha valamitől folyamatosan vonják meg a támogatást az a kultúra, sőt gyakran minden erővel azon igyekeznek, minél kevesebb ember tudjon gondolkodni, hogy az agymosoda még akadálytalanabbul működhessen? Mennyire érzitek ezt a dolgot szélmalomharcnak ezzel az egyre kommerszedő, közigényformáló és mindinkább azt kiszolgáló hazai hozzáállással szemben, (tudom, hogy nem csak nálunk probléma ez, de itt elsősorban itthonra koncentráljunk) vagy esetleg miben látnátok kiutat ebből az áldatlan helyzetből?

Jelenleg nem látom ennyire sötéten a helyzetet a támogatásokat illetően. Egyesületünk 4 pályázatból kettőt megnyert, ennek köszönhetően mertünk belevágni a Memento Mori IV. (PeremKult minifeszt)-be. A lehetőséget ebben látom, nem várni, hogy mikor jönnek el többen egy rendezvényre, hanem „nyert” pénzből színvonalasabbá és vonzóbbá tenni az érdeklődők számára. Nyitni is kell, mert a honi szubkultúra (is) sok helyütt fogyasztó, és a mainstream hatások alatt álló, úgy tűnik, van akinek cigánykereket hányhatsz, akkor sem érdekli amit csinálsz, szinte várja a lötyögést a kultúrprogramok után, vagy el sem jön. Ellenben az olyan programjaink mint pl. a Nomad vagy Vian emlékest számos kívülálló érdeklődőt bevonzott, persze tömegekről továbbra sem beszélhetünk, de ez nem is cél.

Szélmalomharcnak sem érzem mindazt, amit a Memento Mori égisze alatt teszünk. A magunk örömére (remélhetőleg másokéra is) szervezünk és valósítunk meg dolgokat, nyitottak vagyunk mások közeledésére, számunkra szimpatikus alkotókat, művészeket pedig megpróbálunk a magunk lehetőségeihez mérten támogatni. A jelenlegi állapotában egy komoly játéknak nevezném, de a távlatokban azért „szigorúbbak” az álmaink…

Észrevételem szerint úgy tűnik, hogy az hazai sötétebb zenék és egyéb kulturális megmozdulások underground vonalát leginkább ti a Gyár és a Negative Art patronáljátok, ahol és amiben tudjátok. Csak eljátszadoztam a gondolattal, hogy mit szólnátok ha a két csapat kooperációjaként a Fekete Zajon létrejönne egy Memento Mori sátor vagy színpad esetleg a jövőben? Elképzelhető lenne, hogy egy ilyen rendezvényt ki tudnátok vinni oda?

Ördögöd van, erről a dologról már tavaly elbeszélgettünk Zéróval, több ízben visszatérve rá. Az oka annak, hogy zenekari szervezésben külön nem történt konkrétum, hogy Balázs érzésem szerint pont olyan jól megszervezte ezt a segítségünk nélkül, hogy az jobb szerintem velünk sem lehetne. Tettem javaslatokat csapatokra, így nagy öröm, hogy a The Lucky Hunters és a Hiteljugend is bekerült a fellépők közé, a Collapsing New People-t pedig mi hoztuk képbe itthon, így némi túlzással azt mondhatom, egy kicsit mi is ott leszünk ezzel a ’Zajon. Kiállítókat szerettünk volna vinni Mátrafüredre, de ennek egyenlőre technikai nehézségei vannak, talán majd jövőre…

Te mint a hazai dark-goth szintér olyan képviselője, aki szinte a kezdetektől végigjárta a hadak útját az irányzat mellett tűzben- vízben, és aktívan részt vett a klubélet fenntartásában, hogyan szemlélted végig eme jelenség korszakait? Miben érzel fejlődéseket netán deformálódásokat ha az elmúlt 18-évet vesszük fókusz alá, ami alatt mondjuk pályán vagy?

Lehetne erre oldalakon keresztül válaszolni, szűkebben nem könnyű… Minden korszakból vannak kellemes és kellemetlen emlékeim. Az lenne a jó, ha a jelenlegi struktúra (vannak klubok, ahol fel lehet lépni, jönnek a külföldi bandák, markáns honlapok állnak rendelkezésre tájékozódásra) a régi mentalitású közönséggel találkozhatna.

A fiatalokat kevésbé érdekli ez a műfaj, szinte nincsen banda itthon, aki dark vagy goth közeli zenét játszana, e nélkül viszont rendkívül nehéz építkezni, tervezni, továbblépni.

Köszönöm a beszélgetést.

szerző: Kisduda Árpád

forrás: http://sotetblog.wordpress.com/

2013. 08. 01. - 11:41 | © szerzőség: Gelka