A film első snittjei a gothok számára valószínűleg untig ismételtek, de ennek ellenére talán magáról a filmről nem tudnak annyian. A kezdeti képsorokon Peter Murphy a ketrecbe zárt ragadozót imitálva billeg a rácsok között. Lugosi Béla igaz, hogy halott, de a John (David Bowie) és Miriam (Catherine Deneruvre) alkotta páros épp most készül közelebbi ismeretségbe kerülni a háttérben zajló ősgoth- post punk mulatság résztvevőivel. (Ha valakiben felmerülne a kérdés, ez tudomásom szerint nem az a Batcave klub felpuccosítva, bár a rácsok valóbban hasonlítanak)
A vámpírfilmek piaca manapság túltelített, és sajnos ez rányomja a bélyeget mind a filmek minőségére, mind a nézők hozzáállására, ezért sem árt felhozni egy-két jobban sikerült darabot a miheztartás végett. Ez esetben sem a műfajban már szinte minden szemszögből bemutatott negédes hajbókolással, sem órákon át tartó, de körülbelül két perc után felejthető trancsírozással sem kell számolnunk. A l'art pour l'art bukjelszoknyák és/vagy belezés tematika helyett egy viszonylag lassú, filozofikus, nem hagyományos vámpírfilmet kapunk a történetet tekintetében némi Dorian Grayes párhuzammal. Az ebből következő mulandóság-halhatatlanság paradoxont körbejárva természetesen eljutunk a helyenként erotikával fűszerezett romantikus szálhoz. Ez adja a film alapkonfliktusát, melyből rövid időn belül az öregedés megállítását kutató fiatal doktornő (Susan Sarandon) megérkezésével szerelmi háromszög is kialakul. Nagy vonalakban ennyit a történetről, most nézzük meg kicsit más szempontokból.
Bowie-ról köztudott, hogy az ezerarcú emberek sorait gyarapítja, a goblinkirálytól Ziggy Starduston át a földönkívüliig bármivé könnyűszerrel képes átalakulni. A színészi szakma egyik legnagyobb kihívása az időskor hiteles alakítása, de mint a mellékelt példa mutatja, ez sem okoz problémát a színész-énekesnek. Ennek kapcsán megjegyzendő, hogy a színészi alakításon kívül a maszkmesterek munkája is figyelemreméltó, mai napig bevállalhatónak, sőt jónak számít.
Az éhség vizuálisan igényesnek mondható. A kosztümök és a díszlet megválasztását a '83 körüli időszak minimalistább de azért kellően teátrális eleganciája jellemzi, időnként a sztori szempontjából releváns jelzésértékű kitekintésekkel a múltba. Talán ettől a puritán időtlenségtől lesz Miriam figurája olyan mint egy archaikus szobor, valahol egyszerre nagyon fájdalmasan emberi de mégis időn kívüli. Ez persze ha valakinek nem lenne egyértelmű, kellő mértékben szájba van rágva a dialógus keretében is.
A filmben használt tőr-medálokat is kultikus rajongás örvezi, pl. a Tolkien-kultusz gyűrűihez hasonlóan ezek másolatai is számtalan alternatív ékszerekkel foglalkozó bolt kínálatában megtalálhatóak, különböző minőségű kivitelben. Ez a visszatérő motívum is kiemelt szerephez jut a cselekményben, tekintve, hogy itt a vámpírok nem harapnak, hanem ezekkel a tőrökkel dolgoznak. Ez a választás az emberi állkapocs szerkezetét ismerve teljesen logikus, de szimbolikai szempontból is érdekes koncepció, hogy ez az eszköz pont egy ankhot, azaz élet-keresztet formáz.
Valamint ha már a visszatérő elemeknél tartunk, meg kell említeni a szinte folytonosan jelenlévő függönyöket is. Úgy tűnik a készítőkben maradandó nyomot hagyott a gyerekkori bújócska a száradó lepedők között, mert nem spóroltak a drapériákkal és az elmaradhatatlan belassításokkal. Ez az különleges, légies teret adó de akár öncélúságként is értelmezhető videoklip utánérzet vissza-vissza tér pár jelenetben, de véleményem szerint még nem zavaró mértékben. A filmzenék tekintetében is úgy gondolom eléggé jól döntöttek, kellemes, éteri hangulat lengi át az egészet.
Mindenképp érdemes megnézni, hiszen amellett, hogy elgondolkoztató és vizuális élménynek sem utolsó, a szubkultúra szempontjából kultuszfilmnek is mondható.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
