R.I.P | Gutenberg

Az 1455-ös esztendő az európai könyvnyomtatás történetének kiemelkedő éve, ekkor jelent meg a – Gutenberg (Mainz, 1400. ? – 1468. február 3.) fő művének tekinthető – 42 soros Biblia. Elkészülte öt évet emésztett fel szorgalmas, kitartó munkával és a kor egyik legnagyobb vállalkozásává vált. Számos találmány és meglévő árás összekapcsolása, egyszerűsítése, átalakítása révén érte el, hogy az addigi lassú és költséges másolást egy gyorsabb és olcsóbb sokszorosítási eljárással váltsa fel.

A XIII. századot megelőzően – a középkorban –, kizárólag a kolostorokban működő másoló- vagy írószobák (scriptorium) szerzetesei, írnokai végezték a másolás fáradságos munkáját. Hosszú hónapok alatt egy-egy kódex készült el, amelynek kivitelezését teljesen önerőből végezték (pergament gyártottak, tintát főztek, díszítették az oldalakat, elkészítették a kötést). Ráadásul ezek az elkészült latin nyelvű műalkotások nagyon szűk rétegnek készültek, szinte önmaguknak másolták. A nép számára az irodalom sokáig csak szóban terjedt – dalnokok, színjátszók, vásári játékosok által, vagy éppen a templomokban a szentírás tanításai –, nagyon magas volt az írástudatlanok száma, valamint hiányoztak az anyanyelvi írások.

Írásunk folytatása olvasható ingyenesen letölthető, vagy online lapozható egyesületi magazinunkban, a Vetületben.

Letöltés PDF formátumban
Online lapozható (Issuu) verzió


A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!
2016. 02. 03. - 04:15 | © szerzőség: Lelovics Zoltán