A hétfők nem mindig olyan gonoszak, mint ahogy azt széles tömegek és Garfield gondolja. Már 2023-ban is ezen a "mostohanapon", majd három esztendővel később is hétfőn tette nálunk tiszteletét a noise/dream pop napjainkra már felnőttkorba lépett tehetsége, a Just Mustard.
És ha fittyet hányok a fenyegető hét elejének, annak is örülhetek, hogy ezúttal nem a Dürer kisterme ad otthont a szeánszak, hanem a számomra lényegesen jobban megközelíthető Turbina. Úgyhogy biciklivel le a hegyről, egy kis vonatozás a felhőszakadásban, majd párás napsütésben érkezés a Vajdahunyad négybe. Itt már a magyar szupport, a nanana tolja a hangolódni vágyó ötven vendégnek, elindult hát az este.
A nanana 2023-as friss banda, rögtön érződik azonban a "más zenekarokban is játszottak" előtörténet. Tehetséges zenészek rugalmas sötét tónusú posztpánkot tolnak, a fronton a hölgy (Tímár Lotti) otthonos és lendületes, a nanana méltán népszerű egy albummal (Ready to Bite) ilyen rövid idő után is a hazai berkekben. Hogy ki lehet-e törni ebből külföldre, az ebben az elképesztő dömpingben a jövő kérdése. A nagyjából félórás koncerten mindent megmutattak, ami a nanana képviselete: nemcsak a dühös punk és rock, de a pszichedélia és világzene is kellemes árnyékot vetett a publikumra. Jó kis felvezető volt, egyet azonban áruljon már el nekem valaki! Nem agyonverni kellett volna, aki a Lidl "áutfitet" kitalálta egyáltalán? Egy underground zenekar frontembere vajon mire gondol, amikor ebben közönsége elé lép? Talán azt, hogy menő. Ehh. Elnézést.
Azért az írek végül teltháznak nem játszanak, de kábé dupla közönség előtt léptek színpadra. A Just Mustard nagyot megy idén, ha megnézzük a turnénaplót, akkor szóló és fesztiválkoncertek tömkelege sorakozik rendre. Korábbi beszámolómban David Noonan térnyerésében láttam a lehetőséget, hogy a cranes-i epigon címke lemálljon. Ha markánsan ez nincs is jelen, de 3-4 szerzeményben már billen a mérleg (pl. a frenetikus Deaf). A hetven perces koncertbe sűrűn (fele arányban) benne volt a friss korong esszenciája, de szerepet kapott a Wednesday és a Heart Under is három-három tétellel. A Just Mustard koncertje olyan, mintha egy ködös álom és egy ipari rémálom egyszerre öltene hangot. A zajokból, visszhangokból és torzított gitárszőnyegekből felépülő kompozíciók nem a hagyományos dallamvezetésre, hanem a hangulatok lassú beszivárgására építenek.
Katie Ball visszafogott, szinte suttogó éneke különös feszültséget teremt. Élőben ez a hangzás nem egyszerűen megszólal, hanem fokozatosan maga alá temeti a hallgatót. Határozottan erős koncertélménnyel a lelkemben indultam haza, a hegynek felfele tekerve pedig méltó zárásként a folyamatosan merülő fejlámpám a temető melletti sötétben egy igazán méltó végkifejletet is sejtetett. De nem történt semmi frontális, néha macskák szempárja villant rám a sötétből, fülemben pedig hazaérve is a Just Mustard zakatolt, akik "Nemrég még itt voltak".
