Üdv mindenkinek, sziasztok!
Csigás Gábor vagyok, és nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy megnyissam Boda Szilvia festőművész első önálló, a Memento Mori szervezésében tartott kiállítását a Macskában.
Mivel igen régóta és elég jól ismerem Szilviát, és elég elfogult vagyok, egyszerre nagyon könnyű és rettenetesen nehéz a helyzetem. Azt hiszem, a legjobb az lesz, ha a nevével kezdem.
Nomen est omen: mondták a régi rómaiak: a név elárulja, ki az ember. A Boda Szilvia név összevonva-rövidítve BoSzi, ami a boszorkány becézett alakja, és egyben Szilvia művészneve.
Egy boszi nem ugyanaz, mint egy boszorkány. Nem a népmesék nyomasztó, gonosz figurája, hanem annak ifjabb, játékosabb változata. De úgyanúgy a mágikus, teremtő akarat képviselője. Olyasvalaki, aki a káoszból formál rendet, és a semmiből alkot létezőt, méghozzá művészete segítségével. Megváltoztatja a világot.
BoSzi pontosan ezt teszi. A szimbolikus és valós pusztából, azaz az Alföldről a fővárosba költözött, ahol alapvetően önerőből rendet teremtett saját világában. Újjáépítette az életét. Elvágta vagy kibogozta a Sors ártó szálait, és neki tetszőbb alakba fonta, ami megmaradt.
Nehéz nem szimbolikus jelentőségűnek tekinteni, hogy drót-ékszerészként pont fém-szálak műalkotássá formálásával szerzett nemzetközi elismerést.
Ahogy a kiállított képek tanusítják, BoSzi szabadideje javát is az alkotásnak szenteli.
Világéletében rajongott a történetekért, akár könyvben, akár filmen, akár élő szóban. Célja, már amennyire én látom, az, hogy megtalálja és kikristályosítsa e történetek esszenciáját – méghozzá képekben.
BoSzi rajzai és festményei egytől-egyig történetek alkímiai sűrítményei. Ablakok, melyek segítségével a szemlélő felidézhet egy-egy mítoszt, mesét, sztorit, vagy akár egy egész világot.
Sőt, nem csak felidézhet, teremthet is. Egy új, ismeretlen, vagy épp ismert, de mégis új arcát mutató figurát ábrázoló kép alkotása közben a szereplő egyedi története is kibontakozik – és e történet, mint mindig, üzenetet hoz. A tudattalanból. Mindenkinek. Persze az már a mi döntésünk, hogy odafigyelünk-e az efféle üzenetekre, akarjuk-e érteni és komolyan venni őket.
Egy kép mindenkinek mást jelent, nyilván. Ha ránézek BoSzi Poe portréjára, nem ugyanarra fogok gondolni, amire BoSzi, vagy bárki más, aki megnézi. No jó, lehet, hogy én egyik-másik képnél nagyon hasonlóra fogok gondolni, mint BoSzi, mert sok karakter történetét találtuk ki együtt. De még én sem mindegyiknél. Poe-nál például biztosan nem. Poe mindenkinek mást mond.
Ez így jó is. Elég borzongató lenne, ha nekiállnék elmagyarázni, hogy melyik képen mit kell látni. Hogy mire gondolt, és mit akart mondani a művész, miközben alkotott.
A pop-szürrealizmus jellemzője, hogy a művészet általánosan elfogadott korlátait felrúgva bizonyos tekintetben abszolút közérthető és népszerű témákhoz nyúl. Méghozzá bátran. Mesefigurákat és mítikus sztorikat vesz elő, képregényeket, esetleg klasszikus hollywoodi rémtörténeteket, vagy épp a festészet régi mestereinek témáit és technikáit – bármit, ami megtetszik neki. És szimbólumokként használja ezeket. Olyan művészi alkotások teremtésére törekszik, amit ő maga szeret. Ha másnak is tetszik, csodás. Ha nem, annyi baj legyen.
Ezeken a képeken látszik, mit ábrázolnak. Nem kell magyarázni őket. Lehetne magyarázni, mert van mélyebb tartalmuk, de az már személyes értelmezés, és olyat mindenki magának a legjobb, ha talál.
Én nagyon szeretem őket, de hát engem BoSzi már gyíkká változtatott, és még nem múlt el. :)
A technikai részletek persze érdekesek lehetnek: milyen technikával készült ez vagy az a kép? Olajjal vagy akvarellel, esetleg pasztellel vagy ceruzával? Mennyi idő alatt? Hogyan? Pontosan milyen történet ihlette, vagy épp milyen történetet ihletett? Hol tudhatunk meg róla többet? És egyáltalán, miért ilyen nagyok például a szemeik? Miért ilyen kicsi a szájuk? Miért olyan, mintha az ember lelkébe néznének, mintha nem lenne tiszta, hogy én nézem-e a képet, vagy a kép néz engem? És hogy került képbe a pop-szürrealizmus? No és Modigliani? És Margaret Keane, illetve Tim Burton?
Ha BoSzi mindezen kérdésekre itt és most, e kiállítás megnyitóján válaszolna, reggelig itt állnánk – de azt senki sem szeretné. Még az sem, aki igazán kíváncsi. Az áthidaló megoldást az Internet kínálja: BoSzit és a képeit megtalálhatjátok az Interneten, pontosabban az Instagramon és Facebookon. A képeihez általában mellékel egy rövid leírást, amiből kiderül mindenféle érdekesség – és a jó és érdekes kérdésekre szívesen válaszol is. Ezzel át is adom neki (itt a neten már csak virtuálisan :)) a szót, szeretettel és köszönettel.
Csigás Gábor megnyitó-szövege, Lelovics Zoltán fotója
