Már megint én nyitom meg Jacsó Balázs barátom kiállítását. Ez egyre nehezebb, mert ismételni nem szeretném önmagam, képeket elemezni és nagy szavakat egymásra hányni sem akarok. Remélem sikerül mindenféle műelemzést és szájbarágást is mellőznöm. Inkább sztoriznék.
Balázst még Egerből ismerem, egy iskolába jártunk, igaz, nem egy évfolyamban, nem ugyanabban az osztályban.
Nagyjából egyszerre ismerkedtünk meg a digitális technikákkal is. Délutánonként a tanórák után a számítógép teremben próbálkoztunk a photoshoppal, színezgettük az éjszaka megrajzolt képregényszerű King Diamond illusztrációinkat. Innentől végig volt szerencsém nyomon követni a szinte teljes fejlődését az eddigi pályát amely ide, eddig a kiállításig vezetett. Az elfordulást a figurális ábrázolástól az absztrakt organikus formákig, majd ez a sok textúra és manuálisan előállított komponált káosz elkezdte befalni a képein feltünedező női alakokat. Aztán a világon teljes mértékben elhatalmasodotta számítógépes-digitális (hozzáteszem alkalmazott grafikánál kifejezettem praktikus) technika és Balázsban is megérett az igény arra, hogy egyedit készítsen amiből csak egy darab eredeti van, nem sokszorosítható, nem steril felület a csillogó monitoron, hanem valami, ami anyagból és gondolatból születik egészen a vászon kifeszítésétől a tervezésen, a festésen át egészen a lakkozásig.
Balázs szinte minden téren megtért visszanyúlt a gyökerekhez, a hagyományos megoldásokhoz: elkészítette a festőállványát, a kereteket, rámákat, így, hogy a haját levágatta, nem csodálkoznék ha az ecseteket is maga készítette volna el:)
A digitális technikához tartozó effektek és textúrák helyett valódi festékkel valódi felületekkel dolgozik. Valódi élményekkel gazdagodva festi meg a tájképeit, hiszen ő maga találta meg a pl a Tátrában a témát, ahogyan a klasszikus festők is teszik.
Ez a mostani kiállítás nagyban különbözik az előzőektől. Egyrészt a szemléletváltás és az eszközhasználat miatt, másrészt ahogy Balázs egyre inkább elmélyült a festésben, kipróbálta magát ezen a teljesen figurális platformon és amint a kiállítás mutatja nem is tudott leállni igazán, hiszen mindig volt egy újabb muzsikus potré vagy mély benyomást keltő színész akit a vásznára kívánt.
Nem mondom, hogy nem próbáltam bújtogatni, hogy fessen még ezt-vagy azt, szervezzen meg egy kiállítást, mert ehhez a szubkultúrához tartozó embereknek egy ilyen kollekció sokat tud nyújtani, ráadásul a maga módján egyedülálló.
Persze vigyázhattam volna, hogy mit is kívánok, mert tessék, most itt kell állnom és beszélnem a képekről úgy, hogy egyáltalán nem akarom megfejteni őket, de szerencsére azért vannak első kézből is információim.
Talán a legrégebbi kép a kiállítottak közül az ABSTRACT amelyet még az egyetemi évei alatt készített.
A képnek nincs konkrét jelentése, a texturák az organikusnak tűnő de mégis mesterséges szögletes formák harmóniája és mindazok a felületi jellegzetességek amelyek a régebbi alkotásaiban a digitális technikaként kerültek be. Itt nem egynéhány rétegeffekt, hanem akril, ragasztott-vágott-tépett felületek szerepelnek.
A FOLYÓPART c. kép egy tájkép amely nem fotóreferencia, nem egy rögzített és reprodukált emlékkép alapján készült
hanem inkább egy hangulat mindössze amely vászonra került. Ugyanúgy érezhető a képből hogy egy tájképről lehet szó, mint ahogy egy falfelület omladozó része is lehetne, amelyet elkezdett felemészteni az ídő vagy a természet esetleg egy folyó ereje. A felületek itt is domináns részei a képnek.
ŐSI BŐR Egy saját digitálisan elkészített alkotását festette meg. Nagyon praktikus munkamódszer, hiszen nem kell aktmodellt nyugtatgatni a műteremben, hanem a megtervezett kép ha elkészül számítógépen, utána már a vásznon kel új életre.
Persze új "életnek" ezt nem mondhatnám, hiszen inkább egy levedlett, mumifikálódott, elhagyott porhüvelynek tűnik.
A felületek izgalmasak, a szakadások, a hámló felületek, a penészfoltok is mutatnak valamiféle életet…hiszen
a bomlásban is jelen van az élet, a mozgás, a folyamatosság. És bizony a testtartás még mindig valamennyire emberi.
Az Y ÁLMODÓ-val folytatódik a digitálisból a manuálisba átfordult alkotások sora. Az Y Álmodó Balázs első színes képeinek egyike. Egy női test és állati maradvány keveréke.
Matt Lombard képe: Matt Lombard egy amerikai művész, aki többek között a cradle of filth-nek is készített lemezborítót. Barátság ..személyes találkozás…tisztelet inspirálta a fstményt amely Matt es kollázsának a megfestett reprodukciója. Mivel Matt képei erősen festőiek, közel állnak Balázshoz hangulatban is, a festmény nem is lóg ki a most kiállított képek közül.
Átkozott testben: Bliss of Fleshnek készült digitális kép olaj verziója, Balázs első nagy képe. Kísérlet a felületek izgalmasabb megjelenítésére, amik a photoshopban a textúrákból könnyen jönnek..
Tátra: olajfestmény, saját fotó alapján készült, sok túra, ködös idő adta hangulat, viszafogottabb színek.
Aztán a színek lassan el is fogytak, a textúrák elhalványodtak. Élethű emberi formák tűntek fel a vásznakon, persze ahogy látom nincs kiállítva mindegyik. De ez lenne a következő szekció… Itt portrékat láthatunk koncertfotókról, olyan előadók és színészek portréi, melyek Balázsra az évek alatt nagy hatással voltak. Meghatározó művészek. Ezekből a képekből már néhány találkozott az életben a kép valós szereplőjével is és van amelyik majd csak a jövőben fog remélhetőleg egy aláírás erejéig .
NERGAL volt az első nagy portréja, 60*90es , Behemoth iránti szeretet inspirálta a képet. A részletek kidolgozása
az arc megjelenítése a részletek pontosságára való törekvés kihívás volt. Ez jellemző volt a többi képre vonatkozóan is.
Így készült el Csihar Attila portréja aki dedikálta "Láttamozta" a képet.
Sopor aeternus, Turisas, Ghost, Manson, King D, Stephen King mind nyilván fotók alapján készültek,
kedvencek, meghatározóak számára ahogyan ELI karaktere is az "Engedj be" c. filmből.
A legutóbbi portréja ha jól tudom Rob Zombie fotója alapján készült. Itt már eltért némileg az eredeti képtől, és megfigyelhető az is,hogy visszakúsztak a textúrával, a mocsokkal és enyészettel megerjesztett felületek. Talán ez is egy újabb fázis, hogy esetleg megjelennek a "színek" is a feketefehér festményeken, esetleg kiszorítják a monokróm képeket majd a későbbiekben? Ezt most még senki sem tudja, de remélhetőleg a következő kiállítás alkalmával lesz rá lehetőségünk hogy megtudjuk merre tart az alkotó.
Köszönöm Balázsnak amiért engem kért meg erre a megtisztelő feladatra, hogy megnyissam ezt a kiállítást. Élményteli műelemzést, befogadást, megfejtést, látomáskeresést kívánok minden jelenlevőnek. Köszönöm a figyelmet!
Havancsák Gyula
