Több mint 20 éve Philippe Fichot egymaga a Die Form nevű formáció irányítója, „fedélzetmestere”, a Die Form az elektronikus kísérletezés, erotikus képzelgések és multimédiás performance-ok sikeres keverékét adja. Az évek során zenéjük egyre inkább spirituális és dallamos színezetet kapott, melyhez nagyban hozzájárult Eliane P. mennyei hangja. A Duality (Dualitás, Kettősség) c. album szép lírai hangvételű, melyben egy új színpadi koncepció jelenik meg, mely kicsit más, mint a korábbi időszakban.
Most az új albumuk, illetve ugyancsak új, The Hidden Cage c. maxijuk megjelenésének, valamint tervezett turnéjuk apropóján kerestük fel Philippe-et, hogy megkérdezzük őt jelentős karrierjük főbb állomásairól. Mindenképpen úgy tekintünk a Die Form-ra, mint azon együttesek egyikére, melyek a legrendíthetetlenebben és leghajthatatlanabban követik e vonalat.
Amikor megalakítottad a Die Form-ot, volt már a fejedben egy kidolgozott koncepció, mielőtt megkezdted az igazi munkát?
P.F. Az elején nem igazán volt még kikristályosodva, inkábban egy szükséglet munkált bennem a totális önkifejezés iránt. És abban az időszakban a zene eléggé specializált, talán kissé beszűkült formát öltött, és a véleményem szerint a zenéhez szorosan kapcsolódó egyéb művészeti ágak, mint rajz, fotózás, film területére is ez a tendencia volt jellemző akkoriban, ezért aztán nem sikerült olyan kiadót találnom, melyet megfelelőnek találtam volna az elképzeléseimhez. Ezért úgy döntöttem, hogy létrehozom a saját kiadómat „Bain Total” néven, mely igazából nem csak egy kiadó, hanem sokkal több annál, ez egy szervezet. Lépésről lépésre fejlődött ez folyamatosan tovább.
Akkor ez most nevezhető egy multimédiás koncepciónak?
P.F. Igen, ez egy sokoldalú koncepció és tevékenység, mivel mindenfajta lehetséges kifejezése mód érdekel. Elkezdtem komolyabban foglalkozni rajzolással, festészettel, fotózással, filmezéssel (8 mm-es és super8-as kisfilmekkel) és persze zenéléssel. Olyan zenét készítettem, melyben kizárólag ütős hangszereket és fémhulladék-darabokat használok, majd később hozzávettem egy kisméretű Revox szintetizátort. Kezdetben néhány demo kazettát hoztam össze a zenei próbálkozásaimból, azután bakelit kislemezeket, majd bakelit nagylemezeket. A CD-k csak évekkel később jöttek.
Jelenleg van-e kapcsolatod más kiadókkal vagy más művészekkel?
P.F: Kezdetben sok emberrel megismerkedtem Hollandiában és Londonban, pl. a Throbbing Gristle, a Residents, a Rough Trade embereivel, Daniel Miller-rel a Mute-tól. Kazettákat cserétünk, leveleztünk... Ez arra ösztönzött, hogy újabb saját anyagokat készítsek, és minél több emberrel kapcsolatba kerüljek világszerte. És ezekkel a csereberélésekkel nagyon rövid idő alatt sok fontos kapcsolatom alakult ki, és ezáltal a Bain Total is fejlődött, olyan lett, mint egyfajta underground zenei hálózat. Ez felbátorított, hogy van értelme folytatni, mivel Franciaországban, ahol éltem akkor, gyakorlatilag nem volt semmilyen élet, nem volt semmi.
A kísérleti szervezetedben (a Bain Total-ban) történtek már valamilyen jellegű változások?
(itt most nem igazán a kérdésre fog válaszolni!)
P.F. Persze, elég sok változás volt. Sok olyan kiadót ismerek, akik régebben kiadtak mindenféle zenéket, lemezeket, kazettákat, olyan dolgokat, melyek az utóbbi években egy kicsit eltűntek. Úgy tűnik, most az a fő tendencia, hogy az emberek egyre inkább sodródnak a nagy kiadók, a multik felé, vagy végleg eltűnnek a „süllyesztő”-ben. De most azt tapasztalom, hogy ismét kezdenek feltűnni új nevek, arcok - hála a techno-nak. Ebben a 90-es évtizedben, a punk-mozgalom után mindenki sorra úgy dönt, hogy elkészíti saját lemezét vagy kazettáját. És ez elég érdekes számomra.
Mióta érdeklődsz a színpad iránt?
P.F. Ez tulajdonképpen véletlenül kezdődött. Bourg-en-Bresse-ben (Franciaország) történt, ahol legelső koncertemet adtam. Ez egy olyan kisváros, ahol megállt az idő, az utcákon itt még füvező hippikkel találkozhatsz. Kedvem támadt felrázni ezeket az embereket, mivel korábban más volt szerencsém megtapasztalni, hogy milyen a pezsgő élet Londonban vagy Párizsban... A helyi vidéki életvitel nagyon untatónak és unalmasnak tűnt számomra ezekhez a nagyvárosokhoz képest.
Hogyan sikerültek a filmes munkáid?
P.F. Először medicinai filmeket készítettem, melyek akkoriban vidéken eléggé idegenül és furcsán hatottak. Ez 1981-ben történt. Voltak egyszemélyes fellépéseim is. A zenei aláfestése kizárólag gépi zene, egyszemélyes előadásban, mindenfajta együttes általi kíséret nélkül. Az emberek nem értették meg. Jelenleg már sok más művész készít ily módon filmeket, és bár minden bizonnyal nem én voltam ebben az első, de nem ismerek senki mást, aki előttem ezt csinálta volna. Ez valóban teljesen új volt számomra.
Korán észrevetted, hogy milyen típusú vagy stílusú közönséget vonzol?
P.F. A Die Form közönsége folyamatosan változik, újul. Kezdetben kissé esztéta-típusú emberek jöttek, galéria-látogatók, „entellektüelek”... Később megjelentek az elektro-sok, a brutálisabb egyének, ez az EBM fénykorában volt. Azután feltűntek a fetisiszták, az erotománok. És azután itt van a gothic-közönség, talán ők kissé véletlenül kerültek közel a zenénkhez, de soha nem nyilvánítottam ki, hogy nekem ilyen vagy olyan típusú legyen a közönségem.
Úgy érzed, hogy közel kerültél a fetisiszta miliőhöz? Közel érzed magadhoz ezt a kört?
P.F. Nem feltétlenül. Mindenfajta közönséget kedvelek, amíg az emberek értékelik, amit csinálok. Még ha kritizálnak is, kevésbé érdekel... A fő, hogy kontaktusban legyek velük. Ez persze csak akkor lehetséges, ha van létező közönséged. Ezért fontosak számomra a rajongók, stílustól, kortól, életmódtól függetlenül... Számomra ezek csak részletkérdések, nem fontosak, pl. a divat, a külsőségek csak felszínesek számomra. Ezek a dolgok már túlmisztifikáltak!
Nem félsz attól, hogy a Die Form elveszik a klisékben?
P.F. Sok interjút készítettek velem szerte Németországban, mivel ott van a legnagyobb tömegbázisa ennek a zenének, és itt talán még lehet változtatni a kialakított image-on. És a CD-k, performance-ok image-a is sokat fejlődött az évek alatt, és most talán megmutatkozik, hogy ez az egész munka nemcsak a szexről szól, nem csak ez a központi téma.
Nem tartasz attól, hogy a közönség inkább megy az image, mint a zene után? Tehát nem gondolod-e, hogy a külsőségek jobban befolyásolják a közönséget, mint maga a zene?
P.F. Szerintem az embereket mindkettő megérinti. A CD tartalma mellett fontos a booklet ill. könyv, fotók, videók, koncertek, performance-ok. A közönségünk pedig egyre bővül, egyre több a fiatal, és egyre több különböző egyéniség. Őket minden aspektus érdekli, és ezzel jómagam is egyetértek. Én sem szeretnék a jövőben sem kizárólag lemezkészítéssel foglalkozni. A mai emberek vizuális igénye óriási lett, emiatt megnőtt az igény a CD-k mellett, a képes CD-romokra, videókra. Tehát összefoglalva, nem hiszem, hogy kizárólag az image-oldal vagy a szexuális-oldal, ami megragadja őket.
Beszéltél a vizuális aspektus fejlődéséről, fontosságáról, magyarázd ezt meg!
P.F. Megváltozott ezirányban egy kicsit az életünk. Én minden alkalommal megpróbálok új dolgokat találni, a képzeletemben kirajzolódott dolgokat megpróbálom megformálni, megfoghatóvá tenni a magam és mások számára is. Kigondolok új dolgokat, ezeket azután megvitatjuk a többiekkel, akikkel együtt dolgozom, azután mások is hoznak új dolgokat, ötleteket, melyeket vitára bocsátunk. Említhetem a kreatív személyek között Pascale-t, aki a korábbi táncosnőnk volt, vagy most Nathalie-t, aki igazán új egyéniséget és stílust hozott az életünkbe. És minden alkalommal új utakat, irányokat próbálunk találni. De persze ugyanakkor mindig kapcsolódunk 1-1 szállal a múlthoz is, hogy egységes szerkezetű maradjon az egész. De vannak olyan dolgok is, melyekkel a múltban még foglalkoztam, de már egyáltalán nem érdekel, nem foglalkoztat.
Érzel valamilyen változást a szövegeidben is?
P.F. Igen, jobban megírtak lettek a szövegek. A Duality szövegei jobban megszerkesztettek, rendezettebbek. A korábbi szövegekre jellemzőbb volt inkább a megbotránkoztatás, mint a szlogenek. De ez persze függ a zenétől, az adott témától...
A zenei vonalon, ki az, aki jelenleg hatással van rád?
P.F. Eliane és én szinte semmilyen zenét nem hallgatunk, mivel teljesen elzártan élünk a külvilágtól. Gyakorlatilag akkor szoktunk csak zenét hallgatni, amikor turnén vagyunk, de megpróbálok figyelni arra, hogy ne tudjon befolyásolni a más által készített zene, szóval én megpróbálok valami általános, globális érzetet kialakítani magamban, ami az adott korszakra jellemző, az adott irányzatokra. Sokmindent szeretek, de nem akarnám semmiképp azt mondani, hogy név szerint ezt vagy azt a zenekart vagy irányzatot kedvelem. Engem minden érdekel, a tiszta techno-tól elkezdve az időszakosan felkapott futó zenék is. Amit viszont nem igazán szoktam hallgatni, mivel nem kedvelem, az a jazz és a nagyon gitárközpontú rockzene.
Egyedül élsz, csak önmagaddal összezárva. Szükséged van a nyugodt és eredményes munkához erre az elszigetelődésre?
P.F: Határozottan és teljes mértékben igen. Ha minden idődet azzal töltöd, hogy emberekkel találkozol, akkor tulajdonképpen nem csinálsz semmit, nem marad időd gondolkodni, nem marad időd felfrissülni, feltöltődni. Nincs elegendő időd arra, hogy alkothass valamit. Kicsit én is küzdöm ezzel a problémával. Sokszor időhiányban szenvedek. És sokszor talán azért sincs elég időm, mivel túl sok mindennel akarok foglalkozni.
A kezdetek óta a zenédben mindenképpen végbement egy fejlődés, nagyon élménygazdag, izgalmas, ugyanakkor melodikusabb, mélyebb...
P.F. A Die Form-ban igen. De az emellett párhuzamosan futó munkáimban sokkal inkább ugyanazon a vonalon haladok, mint a kezdetekben is. A legfőbb változás, hogy és teljesen autodidaktaként kezdtem el az egészet, feltételek nélkül, és azóta sok szintet megtapasztaltam. Fokozatosan, lépésről lépésre, megszereztem az alkotási rutint, hozzászoktam a munkavégzéshez, és ettől a megszokott életmódtól nehezen tudok elrugaszkodni, nehezen tudok változtatni az életritmusomon. De ehhez egyrészt nincs is nagyon kedvem, másrészt, mivel már 10-20 éve ily módon élek, ez nagyon nehéz is lenne. De ennyi idő elteltével már nincs is bennem ugyanaz az akarat és erőszakosság. Vagyis, csak bizonyos dolgok irányt, csak bizonyos részletekben maradt ez meg. És amióta Eliane-val dolgozom, és együtt koncertezünk, a zenénk határozottan jó irányban és nagyban változott, ez a munka nagyon más ahhoz képest, mint amikor egymagamban voltam 3 szintetizátorral.
Hogyan egyezteted össze párhuzamosan idődet a többi egyéb projekttel, más területeiddel?
P.F. Kezdetben a dolgok, melyekkel foglalkoztam, jobban elkülönültek egymástól. Mostanra azonban integrálódott az egész, mindenfajta tapasztalatomat belesűrítem a Die Form-ba. Azt lehet mondani, hogy a Die Form jelenleg már egy globális projektté nőtte ki magát, részét képezi a zenei rész, a tánc, és mindazonáltal ipariasodott is.
Gyakorlatilag te ellenőrzöl mindent az együttesen belül. Nem tartasz attól, hogy emiatt bizonyos ajtókat bezársz, hogy emiatt esetleges lehetőségeket elszalasztotok?
P.F. Ez nem így van. És nem is ez számít. A Die Form az én életem, és ebben nem tudok semmifajta engedményt tenni. És ez így jól működik! Bebizonyosodott, hogy több embernek is sikerült úgy élni tartalmasan, és úgy megvalósítania az elképzeléseit 15-20 év folyamán, hogy közben nem adták el magukat, nem kommercializálódtak, nem szerződtek le nagy kiadókhoz, csak együttműködéseket kerestek, őszinte emberekkel, és azt csinálták, amit szerettek, amihez kedvet éreztek.
Hogyan ítéled meg a karriered alakulását?
P.F. Nem tartom magam teljesen elégedettnek, de nem is tartom magam folyton számon. Az elmúlt idők nem igazán foglalkoztatnak. Természetesen, világosan látom, hogy honnan indultam el, de ez nagyon régen volt. És amikor egy munkának a végéhez érek, akkor az már tovább nem zsibbaszt. Ilyenkor, amikor egy új ötlet megvalósításához kezdek hozzá, úgymond nulláról indulok neki.
Újra szoktad hallgatni a régi albumaidat?
P.F. Csak alkalmanként szoktam, inkább csak hogy megnézzem, milyen szinten voltam korábban. De mindig kritikus vagyok, mert sohasem vagyok teljesen elégedett. Nagyon elégedett vagyok, amikor sikerül befejeznem egy munkát. Az az érzésem ilyenkor, hogy sikerült kihoznom magamból a maximumot. Azután, amikor később újra meghallgatom az anyagot, egy-két javítanivalót mindig találok, amit már másképp csinálnék.
Van-e egy általános rálátásod eddigi munkásságodra, látsz-e ezen belül különböző korszakokat?
P.F. Nem igazán látom ezt szükségesnek, és nincs is hozzá kedvem, hogy az életemet különböző korszakokra osszam fel. Inkább egy összbenyomásom, összképem alakult ki. Mi értelme lenne a múlton töprengeni? Inkább a jelenben szeretek élni, arra koncentrálok megállás nélkül, hogy alkossak, hogy mindig történjen körülöttem valami, és mindig fejlődjenek a dolgok, előre vigyenek az események. Azt hiszem, hogy mindig bennem fog lobogni az a tűz, mely további tettekre sarkall, mely arra ösztönöz, hogy újabb ötleteket találjak ki, ellenkező esetben abbahagynám az egészet.
Írta: Daniel Passera / Elegy
Fordította: Váradi Eszter
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
